Kávéházi Capriccio

Csúnyácska lány vagyok. Szemüveges, az arcom tele pattanással, zsíros a hajam. Aprócska mellem, még szivaccsal tömve sem hívja magára a fiúk figyelmét. Boldog vagyok, legalábbis mióta el tudtam fogadni, nekem nem lesz pasim. Kilépek az ajtón, csókot intek a három macskámnak.

         A törzshelyem felé, a közeli parkon keresztül vágok át. Fogom a pórázt, de Lady Cukikutyi megbokrosodik. Próbálom tartani az iramot, ám addig forgolódik, míg bele nem akad egy vadidegen emberbe. Ki tudja miért, körbe-körbe kezd szaladgálni a férfi körül, aki hamarosan, hozzám préselődik. Duónk már egy kötözött szívsonkára hasonlít a rátekeredett póráztól. Érzem a férfi kesernyés izzadtságszagát, és dudorodó izmait. Bele remeg a térdem, hogy ilyen közelségbe kerültem egy izomkolosszussal. Mire sikeresen lefejtjük magunkról a pórázt, döbbenek csak rá, hogy akaratlanul egy rendkívül jóképű futót béklyóztam magamhoz. Összenevetünk az incidensen, majd paprikapiros arccal, sűrű bocsánatkérésekkel övezve állok tovább. 

         Kezdő íróként a kedvenc kávézómban szoktam alkotni. A kutyabarát KliséCafé ideális hely, nyugodt és tele van kutyukkal. Elfoglalom a szokásos asztalom, és kitárom a laptopot. Inspirációt remélve meditálok, míg várok a pincérre. Egy helyes fiú közeledik, kis kötényben, akit még soha nem láttam. Nem is tudtam, hogy új pincért vettek fel. Mosolygunk egymásra, míg kikérem a cappuccinomat.

         Az ihlet csak nem akar jönni. Aztán kinézek az utcára, és meglátok egy maszkulin bútorszállító brigádot, akik nehéz tárgyakat emelgetnek. Az egyik marcona srác rám kacsint.

         Gyorsan visszanézek laptopomba. A mai novellám alapgondolata, lehetne a százegy kiskutyába illő találkozásom, azzal a gyönyörű férfiemberrel. Áhá, meg is van!

         – Heuréka!  – kiáltok fel örömömben a levegőbe bokszolva, ekképpen verve ki az új pincér kezéből a kávémat. Természetesen rám ömlik az egész. Egy szalvétával itatja le a mellemre ömlött italt. Nem akarom, hogy abbahagyja, jól esik, hogy valaki hozzáér. A varázslat elmúlik, mikor eliramodik a „ház ajándéka” kávémért. Bekísér a kávézó konyhájába, hogy megpróbáljuk kiszedni a foltot a ruhámból.

         Egy kigyúrt, agyontetovál férfi, a feketemosogató mellől kíváncsian méreget, amikor belépek. Már veszem is le a pulcsimat, mire az új fiú, és a mosogató, a szemüket meresztik rám. Elpirulok, hogy egy szál topban állok két olyan srác előtt, akiért a fél karomat odaadnám. Lady Cukikutyi megugatja őket. Az új fiú látja a zavaromat, és az ugatás észhez téríti, ezért míg próbálok folttalanítani, kimegy a konyhából.

         Kettesben maradok a rosszfiúval. Flörtölni kezd velem, mire egyszer csak kipattintott rendőrök lepik el a helyiséget, egy kutya társaságában. Mély kiabálások közepette, leteperik a tetovált mosogatót, és megbilincselik. Drogkereskedő, mint kiderül. A kutya kokaint talál nála. 

         – Ma nagyon rossz kislány vagy.  – suttogja a fülembe az egyik rendőr, miközben megmotoz.

         Azt hiszik épp vettem tőle valamit, nem győzök magyarázkodni. Miután végzett a motozással, megfordulok. Felismerem a rendőrt. A futó volt, akivel Lady Cukikutyi összeboronált minket. Mosolyog rám, míg fogja a drogkereső kutya pórázát. Társa elvezeti a mosogatófiút, én pedig kettesben maradok a rendőrömmel.

         A Jókutya névre keresztelt eb, és az én Lady Cukikutyim már egymás fenekét szagolgatják. A rendőrt Bélának hívják, és megadta a telefonszámát, arra az esetre, ha bármi az eszembe jutna. Kis szívecskét rajzolt a papírlapra.

         – Nem, nem, nem! Ez így nem lesz jó. Törlés!  – mormolom, míg törlöm az egész eddigi munkámat.

         Kinézek az ablakon, de a bútorszállítóknak már hűlt helyük. Biztos kávészüneten vannak, gondolom. Hová máshová mehetnének pihenőt tartani, mint ide. Megvan! 

         – Heuréka!  – kiáltok fel örömömben a levegőbe bokszolva, ekképpen verve ki az új pincér kezéből a kávémat.

(A novella 2023-ban, a Láma kiadó #21naposíróikihívás , asszociációs játékának keretein belül készült el.)