Virágérzet

– Minek van ilyen illata Apu?  – kérdezte Tamara beleszimatolva a levegőbe.

– Ebből a kertből árad! Szépek ezek a virágok.  – néztem a kerítés mögött megbúvó színpompás növényeket. Rózsabokrok, tulipánok és liliomok gyönyörködtették az arra járókat.

– Miért van ilyen finom illatuk?  – kérdezte szemöldök ráncolva.

– Gyere kicsim, fogd meg a kezem.  – guggoltam le, és már éreztem is a mohón matató apró ujjakat.

– De hát ökölben van.  – nevetgélt Tamara.

– Érzed?  – ráérősen nyitottam szét a tenyerem, ujjaim lassan az ég felé meresztettem, Tamara tapogatózva kísérte a mozdulatot.  – Így bontanak szirmot. Az én kezem érdes, de hasonló a tapintásuk, csak sokkal lágyabb, bársonyosabb. Miután kinyíltak, odavonzzák a méhecskéket az illatukkal, majd a virágporból mézet készítenek. A csepp alakú virágszirmok színe olyan, mint a nyári naplemente melengető sugarai.

– Jaj de szépek!  – suttogta lehunyt szemmel Tamara, majd hozzám bújt.

– Tényleg azok, de ideje menjünk. Nem lenne szerencsés, ha elkésnénk az első napodon.  – simítottam végig a haján, majd folytattuk az utunkat a Vakok és Gyengénlátók Intézetébe.

(A novella 2023-ban, a Láma kiadó #21naposíróikihívás , asszociációs játékának keretein belül készült el.)