Rókalány és Orrszarvú
1. fejezet - Hátizsák
A hátizsák kiválasztása bonyolult, és hosszadalmas procedúra. Ez az első, amit meglátnak az emberből. Először az anyagát kell megvizsgálni. Fontos, hogy tartós legyen és bírja a strapát. Nem lenne jó, ha hamar tönkremenne. Szakadt táskával járni gondolatnak is borzasztó. Ezt fogja cipelni, télen és nyáron is, így a kényelem sem elhanyagolható tényező. Legyen állítható, és praktikus. A minta lényegtelen, számára a legmegfelelőbb, ha egy táskának jó rejtő színe van. Túlságosan drága sem lehet, viszont egy olcsó vacak később megkeserítheti az életét. Nem akar szégyenben maradni.
Sári a Rókalány végül rámutatott a hátizsákra, ami a legjobban tetszett neki. Édesanyja levette a bolt polcáról, és kifizette. Úgy érezte remek üzletet csináltak, és semmi nem szegheti kedvét.
2. fejezet - Felfedezni
A tanév Szeptember 1.-én kezdődött. Sári remegő térdekkel indult meg az épület bejárata felé. Mivel elköltöztek, új iskolába kellett kezdeni a negyedik évet. Mindenre kíváncsi volt, a tantermekre, a folyosóra, a wc-re. Mindenhová, még a preparátumokkal tarkított biológia szertárba is bekukucskált. Köszönt a szembejövő diákoknak, a konyhás néninek, és néhány tanárnak. Mégis leginkább azok a gyerekek foglalkoztatták, akikkel a következő években lesz összezárva.
Régi iskoláját imádta, ahogy a csodálatos osztálytársait is, de nem szomorkodott, hisz új kalandként élte meg a változást. Izgatottan lépett a terembe, és azonnal felmérte kikkel került egy közösségbe. Mindenkit szimpatikusnak talált. Az osztályfőnök kérésére bemutatkozott.
Szünetben nagy mosollyal lépett az új osztálytársakhoz, ám nagyot csalódott, mikor levegőnek nézték őt.
3.Fejezet - Csizma
Másnap testnevelés órával indították a napot. Nagy reményekkel indult az öltözőbe, mert minden sportot imádott. Az óra elején tornasorba kellett állniuk. Ekkor a tanár úr észrevette, hogy Sári sárga gumicsizmában áll a nebulók között.
– Mi az rajtad te leány? – förmedt rá a tanár úr.
Sári irult-pirult, ugyanis más lábbeli nem állt rendelkezésére. Szégyenszemre mezítláb kellett tornáznia. Azt hitték nem hallja, de társai összesúgtak a háta mögött, és kinevették az ő egyetlen, sárga gumicsizmáját. Az óra vége felé játék következett, csapatokat kellett alkotni. A két csapatkapitány sorra kiválasztotta az osztálytársakat. Sári minden alkalommal összerezzent, hogy talán legközelebb őt szólítják, ám ez nem következett be. Egy nagydarab fiú, és ő maradt utoljára.
– Rókalány! – hívta magához Sárit az egyik csapatkapitány, a háta mögött némi kuncogás hallatszott.
– Jó, akkor Ödön! – sóhajtotta a másik csapatkapitány.
Az utoljára maradt fiú, lemondóan cammogott a másik csapatba, ahol úgy tűnt nem látják szívesen.
4.Fejezet - Egzotikus
Eltelt az első hét, mégsem talált barátokra. Sárit nem csúfolták, vagy bántották, ám nem keresték a társaságát. Egyedül érezte magát. Szüleit abban a hitben ringatta, hogy minden a legnagyobb rendben. Annyira várta az új iskolát, mint senki azelőtt, mégis csalódott benne. Valahogy nem így képzelte.
Azonban még mindig szerencsésebb helyzetben volt, mint Ödön, aki nem tűnt győztes alkatnak. A magának való, bús tekintetű, folyton morcos fiúhoz mindenkinek volt pár keresetlen szava. Papírgalacsinokkal dobálták, elvették a szendvicsét, eldugták a tolltartóját, és egyszer még a lábát is kirúgták.
A kitaszítottságból kifolyólag, a fiú egyedül üldögélt ebédidőben. Mivel máshol nem volt hely, Sári kénytelen-kelletlen ült le mellé az asztalhoz. Ödön mangót falatozott épp, mikor Rókalány elővette ebédjét. Sári túlságosan is egzotikusnak találta a déligyümölcsöket, inkább jóízűen harapott saját, csirkéből álló ebédjébe. Nem értette miért nézi őt mindenki tátott szájjal.
5.Fejezet - Távcső
Sári kiválóan teljesített az iskolában. Néha ugyan megszólták a sárga gumicsizmája miatt, de többnyire békén hagyták. Viszont egyszer meghallotta, egy Alpár nevű fiú azt terjeszti róla, hogy mindig ugyanabban a ruhában van. Sőt egyszer meg is húzta Sári lompos farkincáját.
Szünetben az udvarra vonultak. Ödön egyedül ücsörgött a libikókán, senki nem játszott vele. Rókalány megsajnálta őt, és könnyedén mászott a libikóka magasban lévő oldalára. A termetes fiú észre sem vette a mutatványt, csak akkor figyelt fel, mikor a lány elrikkantotta magát.
– Hú milyen szép, innen ellátni a házunkig. – kémlelte a távolt.
– Gondolom, te nem nagyon voltál még idefenn. – azzal ecsetelni kezdte a látképet, minden apró részletre gondosan ügyelve.
Ödön csak ült, és csendben tűrte, hogy a cserfes kislány kibeszélhesse magát.
6.Fejezet - Vándorlás
Eltelt egy hét, majd még egy, sőt már Októberbe fordult a naptár, de nem változott semmi. Első napján szinte kiugrott az ágyból, úgy várta, hogy végre becsöngessenek. Aznap viszont édesanyja ébresztgette, mikor vissza-visszaaludt a pihe puha ágyikóban. Mikor először pakolt be új táskájába, gondosan elrendezett mindent, mostanra már csak bedobálta a szükséges holmit. Egykor gondosan suvickolt sárga csizmácskáját, most diszkrét sárréteg borította, és kedvtelenül húzta lábára indulás előtt. Az iskolába eljutni, kezdetben csupa színes újdonságból állt, de átváltozott szürke, monoton kötelességgé, rutinná vált.
Egyik nap a struccszerű osztályfőnök nagy hírrel érkezett az órára. Miszerint, az egész osztály kirándulni megy. Faleveleket fognak gyűjteni, amit technikaórán felhasználnak. Csak alá kell íratni a szülőkkel a papírost, amit kaptak.
7.Fejezet - Útlevél
Sári mosolyogva nyújtotta át a beleegyező nyilatkozatot az édesapjának, aki felszisszent, mikor az árra tévedt a tekintete.
– Kislányom, ezt a túrát, most nem engedhetjük meg magunknak. Nemrég vettük a hátizsákodat is. – szomorodott el a családfő.
– Kérlek Apu, az összes barátom ott lesz! – hazudta Sári, ugyanis még nem került senkihez közelebb az új osztálytársak közül.
Tudta egy kirándulás alatt összekovácsolódhatnak az emberek, és már tervet is készített, hogyan tehet szert barátokra. Úgy érezte, végleg elvágja magát az osztály előtt, ha kihagyja ezt a programot.
Látva lánya szomorú tekintetét, nem tehetett mást, vett egy mély levegőt és aláírta a papírt. Minden pénzt megért számára, a szétterülő mosoly látványa.
Másnap Sári kicsattanó örömmel adta át az osztályfőnöknek az okmányt.
8.Fejezet - Túra
Szünetben mindenki az udvaron volt. Ödön szokásához híven egyedül ücsörgött a libikókán, amikor Rókalány csatlakozott hozzá. Sári végeláthatatlan fecsegésbe kezdett, Ödön érdeklődve hallgatta őt. Úgy tűnt csoda történt, ugyanis ismeretségük óta először, a fiú megszólalt, amikor Sári rátért a kirándulás témakörére.
– Én nem megyek! – dünnyögte a fiú.
– De hát miért nem? Nagyon jó lesz!
– Apukám aláírta, de nem akarok menni. Még soha nem voltam túrázni. – mondta a fiú kissé rekedten. Sári majd kicsattant az örömtől, hogy végre szóra bírta.
– Mi sokszor szoktunk vad kempingezni. Én az erdőben érzem magam igazán otthon!
Rókalány olyan beleéléssel magyarázott a természet szeretetéről, hogy sikerült meghoznia a fiú kedvét is. Az összes szünetet végig beszélgették, illetve Ödön egy-egy nyúlfarknyi kérdéssel, megszakította Sári véget nem érő monológjait. Nap végén Ödön is odaadta a nyilatkozatot az osztályfőnöknek.
9.Fejezet - Nap
Eljött a nagy nap. Végre péntek lett. A hátizsákba ezúttal nem könyvek és tolltartó került, hanem a vadonban való túlélés eszközei: kulacs, térkép, iránytű, tűzgyújtó szerszám és a nagypapájától örökölt kiskés, de a kötelet nem tette el.
Az alkalomra, ismét örömmel tisztogatta meg sárga gumicsizmáját. Őszhöz nem illő, verőfényes napsütésben indult el a találkozópontra, ahol a bérelt busz várta a kirándulni vágyókat. Nyak nyújtogatva kereste új barátját, mikor egy hatalmas autó parkolt le a busz mellé. Ödön szállt ki belőle. Sári egyből odaszaladt hozzá.
– Féltem lemondod, de örülök, hogy tényleg eljöttél.
Elindult a busz, és kanyargós úton keresztül gurultak a közeli hegységbe.
10.Fejezet - Nomád
Sárinak a busz úton be nem állt a szája. Sátorozási szokásairól mesélt a szótlan fiúnak.
– Vadászunk, pecázunk ilyesmi, este pedig én rakom a tüzet. Én vagyok a legjobb tűzgyújtó, és meg is sütjük, amit fogunk. Egyszer egy egész hónapig voltunk az erdőben. – hadarta Sári. – Apu megtanított minden túlélő trükkre, szóval nem kell aggódnod, mellettem biztonságban leszel.
– Befognád végre nagyszájú! – szólt hátra Alpár, mire Sári vörös arccal hallgatott el.
Az út további részét csendben töltötte, nézte a tovasuhanó tájat.
Mikor megérkeztek átmozgatta az üléstől elgémberedett tagjait. Körülnézett az erdőben. Szabadnak érezte magát
11.Fejezet - Harapnivaló
Az osztály elindult az erdőben, Rókalány direkt nem a kijelölt úton ment, ő a fák között érezte magát biztonságban.
Egy padokkal körülvett tisztásra értek, ahol meg is ejtették az első pihenőjüket. Előkerültek a táskákból a különböző finomságok. Szendvicsek, szöcskék, chipsek és különböző nyalánkságok, mikor Alpár meghúzta a lány lompos farkincáját.
– Hé, ezt most meg miért csináltad? – Nem kapott választ a kérdésére.
Ödön szemlesütve falatozta tovább a görögdinnyéjét.
12.Fejezet - Távoli
Az uzsonna végeztével a tanárnő a távolba mutatott.
– Látjátok a hegy tetején azt a sudár tölgyfát, ami úgy kiemelkedik a többi fa közül? – A diáksereglet lelkesen bólogatott. – Ott ér véget a túránk. Onnan nem messze fog várni ránk az iskolabusz.
Néhányan elképedve bámulták a távoli tölgyet, volt aki életében nem gyalogolt ennyit, pláne nem egy hegyoldalban.
Sári azonban megörült, mert most már felismerte, hogy hová hozta a tanárnő. Úgy ismerte ezt az erdőt, mint a tenyerét, hiszen a családi, egyhónapos vadkempingezés alkalmával is errefelé vertek tanyát. Élénken élt emlékezetében az a messzi tölgy, aminek a tetején állva rálátott a vidékre.
13.Fejezet - Horizont
Rókalány terve a barátkozást illetően, egészen új irányt vett. Eljött az idő, hogy bevesse az apjától tanultakat, és megmutassa az osztálynak mire képes igazából.
– Én jól ismerem ezt az erdőt. – lépett az unatkozó Alpárhoz és Teklához. – Van egy régi kísértetjárta hatalmas faház a környéken. Ha kicsit lemaradnánk a többiektől, elvezetnélek titeket. Fél órás kitérő, senkinek sem tűnne fel!
Az ajánlat célba ért és a két gyerek szemében izgalom csillant, azonnal beleegyeztek.
– Egy feltételem van, Ödön is velünk jön! – Sári úgy vélte, ez a legjobb alkalom, hogy elássák a csatabárdot.
Ödön nem akart Alpárékkal tartani, de mivel Sári ragaszkodott hozzá, végül belement a dologba. A rosszban sántikálók egyre jobban lemaradtak, míg nem az osztály sziluettje a horizontnál járt, ekkor letértek az útról, és Sárit követve beszaladtak a fák közé.
14.Fejezet - Barangolás
Már jó tíz perce kóboroltak az egyre sűrűbb erdőben, mikor Alpár kétkedően közbe szólt.
– Rókalány! Biztos tudod merre van az a kísértet ház?
– Persze.
– Valld be, hogy eltévedtél! – forgatta szemeit Tekla.
– Dehogy tévedtem! – mentegetőzött Sári.
– Na persze, lehet még nem, de el fogsz, és én nem akarok egy hülye lány miatt eltévedni. – hőzöngött Alpár.
Ödön akkorát lökött Alpáron, hogy az majdnem elesett.
– Nem hülye! Sári tudja, mit csinál! – állt a lány védelmére Ödön, amitől Rókalány fülig vörösödött.
15.Fejezet - Útikalauz
Hiába védte meg Ödön, Alpár az iménti megjegyzésével Sári magabiztosságába tiport. Teljesen elbizonytalanodott azt illetően, jó irányba mennek e. El nem tévedtek, mert az útra, ahol az osztályuk haladt bármikor visszatalálna, de hogy a kísértet járta faház merre volt, abban már nem volt olyan biztos.
Nehezére esett beismerni, de szüksége volt egy kis segítségre. Elővette a túlélő felszereléseket tartalmazó táskájából a térképet.
– Szóval tényleg eltévedtünk! – tapsolta Alpár.
– Megmondtam, hogy hiba volt megbízni benne. – fonta keresztbe karját Tekla
Sári szégyenlősen tanulmányozta a térképét. Lassan Ödön is kételkedni kezdett a lány képességeiben. Előkerült az iránytűje is.
– Tudom már, jó irányba mentünk, csak sajnos kissé letértünk keletre. Vissza kell mennünk arrafelé, és pár perc múlva ott leszünk. – mutatta a helyes irányt magabiztosan.
16.Fejezet - Lepusztult
Nagy kő esett le Rókalány szívéről, mikor a fák közül kirajzolódott az elhagyatott faház. A természet már rég átvette felette az uralmat. Ablakai koszosak és töröttek voltak. Pókok hada lepte a gerendákat. Szeme sarkából látta, hogy Alpár elkap egy kövér példányt és a szájába hajítja.
– Lakat van rajta. Nem tudunk bemenni. – sóhajtotta Alpár.
– Ez így dög unalmas. – legyintett teátrálisan Tekla.
– Van egy rés, hátul. Ott beférünk.
A rés kisebb volt, mint Sári emlékezett rá, de Ödön testi adottságait kihasználva kifeszegettek egy korhadt deszkát, így már bejuthattak.
– Én oda be nem megyek. Rókalány szerint szellemek vannak odabent! – siránkozott Alpár, amivel mindenkit meglepett.
– Gyáva! – förmedt rá Tekla a barátjára, mire Alpár mégis inkább követte a többieket a sötétbe.
17.Fejezet - Napló
Kevés bútor árválkodott csak a házban, viszont azokat fehér lepedővel takarták le, az első ilyen szekrény a frászt hozta rájuk, mivel kísértetnek hitték. Óvatosan járták be a koszos faházat, minden sarokban szellemet sejtve, de ilyesmit nem találtak. Viszont rábukkantak egy kis könyvecskére. Sári lerakta a térképét, és az iránytűjét a poros asztalra, majd kezébe vette a könyvet. A tulaj naplója lehetett egykor, és valami gyanús piros folt éktelenkedett rajta. Lélegzetvisszafojtva lapozgatták. Annyira belemerültek, hogy nem vették észre Alpárt, aki egy koszos lepedőbe bújva, hírtelen eléjük ugrott. Ödön felsikított ijedtében.
– Mint egy kislány! Hahaha. – nevette ki Alpár. – Látod dagi, ezért nincsenek barátaid, szánalmas vagy!
Ödön szemében könnycsepp csillant. Dühében odébb taszajtotta a fiút, majd kirontott a faházból, és eltűnt a fák között.
– Ez mire volt jó? – dörrent Sári a kacagástól könnyes szemű Alpárra, majd Ödön után inalt.
18.Fejezet - Vezetni
A faházból kilépve vették észre, hogy eleredt az eső, mintha az időjárás Ödön hangulatához igazodott volna.
– Hogy lehetsz ilyen? Miért kellett így megbántani? – méltatlankodott Sári hátra-hátra fordulva a két útitársa felé. Alpár és Tekla vonakodva ugyan, de követték Rókalányt az erdőbe. Nem tudták merre kéne menniük, ha csatlakozni szeretnének az osztályhoz.
Sári az előttük csörtető Ödön nyomait követte, és csakhamar rábukkant. A fiú szeme könnyes volt a megaláztatástól.
Sári vigasztalni kezdte a fiút.
– Ne is törődj velük. Tiszta hülyék.
– Minek hívtad őket egyáltalán a faházhoz? – intett fejével az esőben ácsorgó párosra.
– Azt hittem, ha megmutatom nekik, mind összebarátkozunk. És akkor nem lennénk egyedül. – sóhajtotta a lány. – Butaság volt, mert már nem vagyunk egyedül, itt vagyunk egymásnak.
Szerettek volna visszajutni a kunyhóhoz, hogy ne ázzanak el, de a nyomokat már elmosta az eső. A nagy sietségben Sári nem figyelte az irányt. Hiába kereste az iránytűt, ugyanis azt az asztalon felejtette.
– Merről jöttünk? – kérdezte Alpárt, aki megvonta a vállát, majd kis gondolkodás után az egyik irányba mutatott.
– Kövessetek! – mondta Sári, és vezetni kezdte a csapatot, amerre a menedéket sejtette.
19.Fejezet - Gerinc
Mentek mendegéltek, ám a faházat nem találták meg a nagy esőzésben. Sári elszomorodott, hogy elhagyta a térképet, és az iránytűt. Tavaly kapta őket a születésnapjára.
Egyre ijedtebbé váltak, kivéve Rókalányt, akinek még volt pár túlélési praktika a tarsolyában. A sűrű fák miatt nem láthatták a nagy tölgyet, ahol a civilizációt jelentő iskolabusz várt rájuk. Rókalány az emelkedő talajszintet jó jelnek tartotta, úgy vélte a tölgy vár rájuk az út végén, ám nem így lett.
Fáradtságos túrájuk végén a tölggyel szomszédos hegygerincre értek. Már ráláttak a nagy fára, de a célállomástól nagyon messze kerültek. Sári tudta, hogy egyenesen nem mehetnek, mert egy nagy szakadék állja útjukat. Átkozta is magát, amiért végül nem rakta el a kötelet, aminek segítségével leereszkedhetnének a sziklaszirten.
– Gratulálok okoska! – förmedt Alpár a kislányra. – Te vagy az oka! Észre fogják venni, hogy letértünk az útról. Ha megbüntetnek miattad, én nem állok jót magamért.
Sári feljajdult, mikor Alpár megrántotta a farkát. Az addig mindig, mindent nyugodtan tűrő Ödön, látva mindezt, dühében szó szerint felöklelte a kötekedő fiút, aki egy tócsába zuhanva összesarazta a ruháját.
20.Fejezet - Felderítetlen
Alpár próbált feltápászkodni a sárból, a szeme villámokat szórt.
– Mi vagy te, valami Orrszarvú, hogy így fellöktél? – tornászta magát álló helyzetbe.
– Ha még egyszer rosszat mondasz Rókalányra, ismét megteszem! – Ödön fenyegetően indult meg Alpár felé, orra helyén már egy méretes szarv díszelgett.
– Te tényleg egy ostoba Orrszarvú vagy! – sziszegte Alpár.
– Te vagy az ostoba! – lökött egy újabbat Alpáron. – Miattad vagyunk itt! Sári csak jót akart! Te mondtál rossz irányt!
Sári csodálkozva nézte a magából kikelt fiút, még sosem látta ilyennek.
– De miattad kerültünk az erdő közepére Orrszarvú! Mert megijedtél egy egyszerű csínytől! – Ödön sértődötten odébb vonult, nagyokat fújtatva.
– Akkor merre innen Rókalány? – követelőzött Tekla.
– Ott van a tölgy! – mutatta Sári az irányt. – De arra egy szakadék van, azon nem jutunk át. Kerülnünk kell! Arrafelé még én sem jártam.
21.Fejezet - Orrszarvú
Ödön a frissen kinőtt orrszarvát tapogatva ücsörgött egy sziklán, mikor Sári odalépett hozzá.
– Sajnálom, hogy ezt látnod kellett. – biggyesztette le szája szélét Orrszarvú.
– Semmi gond.
– Elegem van. Négy évig tűrtem, hogy szekált, de ennek vége. Csak annyit akartam, hogy békén hagyjanak. Tűrtem, és tűrtem, de ennek vége!
– Mi változott?
– Megjelentél!
– Én?
– Igen. Otthon mindent megkaptam, amit akartam, de a szüleim odafigyelését sohasem. Csoda, ha hetente egy órát látom őket. Az iskolában soha nem voltak barátaim. Megszoktam, hogy az emberek semmibe vesznek, hogy beszólogatnak, vagy akár papírgalacsinnal dobálnak. Nem érdekel, ha engem piszkálnak, de az nagyon is zavar, hogy az egyetlent, aki valaha kedves volt velem bántják!
Rókalány elszomorodott Orrszarvú történetén.
22.Fejezet - Tábor
Mind fáradtak voltak, mikor elértek egy elhagyatott játszótérre. Bár elállt az eső, a ruhájuk vizes lett, és a cipőjük is beázott, természetesen Sári sárga gumicsizmája száraz maradt. Végignézett az elgyötört túrázókon.
– Öt perc pihenő! – jelentette ki Sári. – Egyetek, igyatok, utána indulunk. Valószínű hamarosan eléri az osztály a nagy tölgyet. Ha nem sietünk, lebukunk. Fél óra késést, még ki tudunk magyarázni.
– Ki mondta, hogy te vagy a főnök Rókalány? – kötekedett Alpár, Tekla valamit sugdosott a fiú fülébe. Ödön szipogva roskadt le egy régi libikókára.
– Tudjátok mit? Mi Orrszarvúval megyünk, amerre jónak látjuk, ti meg azt csináltok, amit akartok.
Alpár és Tekla riadtan nézett össze.
– Jó, akkor öt perc! – egyezett bele flegmán Alpár.
Sári odalépett a libikókán szomorkodó Ödönhöz.
– Csatlakozhatok? – kérdezte Orrszarvút, aki bágyadtan biccentett beleegyezése gyanánt. A lány felmászott vele szembe, mint ahogy az iskolában is csinálta. Belátta az egész terepet, és meglátta a helyes irányba vezető útszakaszt is. Elmosolyodott.
23.Fejezet - Rozsda
Rókalány a libikóka tetején a tájban gyönyörködött, és egyre csak mosolygott, ahogy a nagy tölgy felé vezető útra vándorolt a szeme.
– Hamarosan indulunk. – közölte vidáman Sári, úgy hogy Alpár és Tekla is hallja.
– Hogy tudsz ilyen önfeledt lenni, mikor Rókalánynak csúfolnak? – kérdezte Ödön letörten, a libikóka alján kuporogva.
– Vörös vagyok, és róka farkam van, ez vagyok én! Ha elfogadod magad, nem árthatnak a csúfolódásaikkal.
– Neked könnyű, nem orrszarvú vagy, aki mindig csak tűr.
– Szerintem illik rád, nagy vagy és felöklelted Alpárt. Nekem tetszik az Orrszarvú név.
– Tényleg?
– Bátor, megállíthatatlan védelmező! – sorolta Sári komoly hangon.
– Te ilyennek látsz engem?
– Igen, ízig vérig Orrszarvú vagy!
Ödön örömében ellökte magát a libikókával, és most először szökkent a magasba. De ez a libikóka öreg volt és rozsdás, így mikor a súlya visszahúzta őt a földre, a játékszer rúdja nemes egyszerűséggel kettétört. Rókalány a földre pottyant. Végre egy szinten voltak, és mikor Sáriból kirobbant a nevetés, Orrszarvú is csatlakozott hozzá. Sárinak tetszett a fiú nevetése.
24.Fejezet - Expedíció
Elindultak amerre Rókalány javasolta, de mindinkább haladtak előre, ő annál jobban összezavarodott. Nem talált rá a távoli ösvényre, melyet a magasból látott. Amit helyes iránynak gondolt, lejteni kezdett, pedig nekik emelkedőre lett volna szükségük, hogy időben a tölgyhöz érhessenek. Tekla ráadásul megbotlott egy kiálló gyökérben és beletenyerelt a sárba. A lány folyamatos hisztijétől, Sári nem tudott normálisan koncentrálni.
Szótlanná vált, ezt a többiek furcsának vélték az egész addigi folyamatos csacsogás után.
– Mi a baj? – érdeklődött Orrszarvú.
– Semmi. – durcáskodott Sári.
– Látom, hogy baj van!
Ekkor Sári elpityeredett a jelenlévők őszinte döbbenetére.
– Az eső elmosta a nyomokat, itt meg még én sem jártam soha. Elhagytam a térképem és az iránytűm. Nem tudom merre vagyunk! – ismerte be, könnyeivel küszködve.
– Úgy tudtam! – csóválta a fejét Tekla, résnyire szűkült szemmel.
– Végig jól vezettél minket. Bízok benned! – nézett mélyen Sári szemébe Ödön.
– Igen, elvégre a faházhoz is odataláltál. Valamit tuti kitalálsz! – értett egyet Alpár, mindenki meglepetten nézett rá.
– A libikókán állva láttam az ösvényt, de valahogy elkerültük.
– Akkor az ott lesz, csak keresni kell! – mosolygott bátorítóan Alpár.
– Na, ebből elég! Rohadjatok meg! Alpár, nehogy már még ennek a senkinek pártját fogd! – hördült fel Tekla, szemében ijesztő tűz lobogott.
25.Fejezet - Madárijesztő
Az eddig csendben zsörtölődő Tekla, vörös fejjel ripakodott rá három társára. A hirtelen jött hangzavartól egy csoport megriadt varjú, csapkodva hagyta el a környéket. A háborgó lány csapzott copfjai, és a testére tapadt vizes falevelek, egy félelmetes madárijesztővé varázsolták.
– Egész végig ezt a csöves Rókalányt követtük, és mit értünk el? – tajtékzott Tekla. – Újra és újra eltévedünk. A puszta szerencsén múlt, hogy ezt a rühes faházat megtaláltuk. Egész eddig olyan átkozottul biztos volt magában, erre benyögi, hogy eltévedtünk! Kinek hiszed magad te szerencsétlen? – böködte meg Sári mellkasát. – Hazudtál végig! Azt mondtad ismered ezt a mocskos erdőt!
– Ismerem is… – szipogta Sári megilletődve a cifrán káromkodó lánytól.
– Nagy szart ismered!
– Héé! Most már állítsd le magad! – lépett a két lány közé Orrszarvú.
– Fogd be te kretén! – fújta fel magát Tekla. – Már biztos mindenki minket keres! Elég volt belőletek nyomorékok, az lesz itt, amit én mondok, különben itt éjszakázunk!
A Madárijesztőnek senki nem mert ellentmondani.
26.Fejezet - Fényképezőgép
Madárijesztő kirohanása után, csak csendben álltak az erdő közepén. Alpár szólalt meg először.
– Rendben Tekla, de akkor merre menjünk?
– Mit tudom én? De míg engem látsz, nem kell félned! – húzta ki magát Tekla, és elővette a mobiltelefonját. – Megoldom!
– Azt akarod mondani, hogy a telód végig nálad volt? – sziszegte Alpár, nyugalmat erőltetve magára.
– Természetesen! – vigyorgott a lány, majd csinált egy közös képet Alpárral. – Nyugi, ez majd a tölgyhöz visz minket!
– Miért nem használtad előbb? – hitetlenkedett Ödön.
– Kíváncsi voltam Rókalány „nagy” erdőismeretére, de csalódtam, mint az várható volt. Nem kell aggódni, én maj… ajjaj. – sápadt el Madárijesztő. – Azt írja nincs szolgáltatás!
– És? – vont vállat Alpár.
– Mi az hogy és? Nem tudok senkit hívni, és netem sincs! Eltévedtünk!
Tekla ekkor elsírta magát.
27.Fejezet - Út
Alpár vigasztalni kezdte Madárijesztőt, aki teljesen megtört. Orrszarvú és Rókalány halkan tanakodtak a továbbiakról.
– Szerintem induljunk el. – kezdett bele félénken Sári. – Arrafelé kell legyen a tölgy, ha jól láttam a magasból az ösvényt. Még ha nem is az úton megyünk, szerintem előbb-utóbb oda fogunk érni.
– Az biztos, hogy még egyszer nem lesz az, amit te mondasz! – húzta fel magát ismét Madárijesztő.
– Jó, és akkor mi legyen? Itt nem maradhatunk. – fintorgott Alpár.
– Kövessetek! Szerintem arra felé kell menni. – vette át a vezető szerepét Tekla.
Hosszantartó, csendben megtett út következett.
28.Fejezet - Óriási
Már régóta sétáltak. Sári mindjobban lógatta az orrát. Butának érezte magát, de nem hagyta nyugodni valami, egy érzés, hogy rossz irányba tartanak.
– Fel a fejjel Rókalány. – veregette meg a vállát Orrszarvú. – Ne búsulj.
– A mohák…
– Mi van velük?
– Nem jól állnak. Most épp távolodunk a tölgytől. Legalábbis szerintem, de… – hallgatott el Sári. Félt, hogy megint tévesen méri fel a helyzetet, és Madárijesztővel sem mert ellenszegülni.
– Sári azt mondja rossz irányba megyünk! – állította meg a társaságot Orrszarvú.
– Rókalány egyszer és mindenkorra leszerepelt, nem hagyom hogy… – fröcsögte Tekla, de Ödön belé fojtotta a szót.
– És te mit tudsz? Telefon nélkül elvesztél! Folyton piszkáljátok, pedig eleve miattatok tévedtünk el! – Tekla és Alpár összetöpörödött a kiabáló Orrszarvú haragjától. – Sári ismeri az erdőt, több időt töltött itt, mint mi együttvéve. Ha Sári szerint rossz az irány, az úgy is van!
Soha ilyen nagynak, és magabiztosnak nem tűnt Ödön korábban. Sári meglepetten pislogott.
– Én Sárival tartok! Ti pedig vesszetek el az erdőben, ha annyira akartok. Nem lenne kár értetek!
29.Fejezet - Navigátor
A felelősség immár teljes súlyával Sári nyakába szakadt. Alaposan felmérve a mohák elhelyezkedését, kezdte ismét vezetni a csapatot. Madárijesztő magában fortyogva kullogott a sor végén. Rókalány legörbülő szája, egyre jobban alakult mosollyá, ugyanis a terep végre emelkedni kezdett, ráadásul a nap is előbújt a szakadozó felhők közül.
– Már tudom hol vagyunk! – kacagott fel a lány.
Ödön fütyörészve lépdelt Sári lábnyomán. Alpár és Tekla hitetlenkedve figyelték Rókalányt, aki nekiiramodott a fák között. Sietniük kellett, amennyiben nem akartak lemaradni.
– Igen! Tudtam! – hangzott Rókalány örömkiáltása a csipkebokor mellől.
– Mit tudtál? – ért Sári mellé Alpár, és legnagyobb csodálatára az iskola busz állt tőlük néhány méternyire.
– Innen úgy öt perc sétára van a tölgy. – fújta ki magát megkönnyebbülve a lány.
30.Fejezet - Hegedű
Sietősen caplattak az emelkedőre, és hamarosan elérték az öreg tölgyfát, ám az osztály nem volt sehol.
– Nincsenek itt. – állapította meg sűrűn pislogva Orrszarvú.
– Biztos mind minket keresnek! – tördelte ujjait Madárijesztő.
– Nem hiszem. A tanárnő útvonala, nagyjából három órás, de azon a kitaposott úton semmi izgalmas nincsen. Mi körülbelül két óra alatt végeztünk, talán kicsit több.
– Az nem lehet. Tekla nézd meg az időt a telefonodon! – Alpár kétkedéssel vegyes csodálattal nézett Sárira.
– Igaza van. Az osztály elvileg negyven perc múlva ér majd ide. De hát hogy?
– Ők megkerülték a hegyet, mi kissé levágtuk az utat. – vont vállat Sári.
– Ez szép volt Rókalány! – mosolyodott el Tekla is, míg a vörös lány leheveredett a tölgy tövébe, a három diák követte példáját.
– Hallgassátok! – javasolta Sári, mind elcsendesedtek.
Az erdő zajaiba, tücskök ciripelése vegyült.
– Megcsináltuk! A tücskök most nekünk hegedülnek. Hallgassátok, csak egy percre. Jöhet végre a jól megérdemelt pihenés.
31.Fejezet - Nevezetesség
A fáradtság és a friss levegő egyvelege bódulttá tette a kalandorokat, és mind magukba révedtek egy kicsit.
Orrszarvú Sárira gondolt, és nem bírta abbahagyni a vigyorgást.
Tekla a lehulló levelek táncában gyönyörködött.
Alpár elégedetten kárörvendett a lehagyott tanárnőn és osztálytársakon.
Sári mélázását közeledő léptek zaja törte meg. Erre, pár perc múlva a többiek is felfigyeltek, ugyanis kivehetővé vált az osztályfőnök hangja.
– Ez a sudár tölgy a legnagyobb az egész világon, igazi nevezetesség, és… – hallgatott el a tanárnő, mikor meglátta az épp feltápászkodó kvartettet, kérdőn meredt rájuk.
– Hogy kerültetek ide ilyen gyorsan? Végig én mentem elől.
– Sári úgy ismeri ezt az erdőt, mint a tenyerét, mutatott egy rövidebb utat. – karolta át Tekla Rókalányt.
A buszon Alpár fennhangon – jócskán kiszínezve a történteket – számolt be az osztálytársaknak a kalandjukról, míg Tekla kioktatóan javította ki a pontatlanságokat.
Ödön és Sári egy csapásra megbecsült tagjai lettek az osztálynak. Alpár és Tekla pedig úgy megváltozott, mintha kicserélték volna őket. Ez a közösen átélt élmény, egy életre szóló barátság alapjait fektette le négyük között.
32.Fejezet - Vége
Sári kicsattanó örömmel lépett a családi garzonlakásba. Édesanyja kiadós vacsorával készült a megfáradt utazónak. A kislány véget nem érő beszámolóját, az asztalnál ülő szülők, érdeklődve hallgatták. Sári minden jó élményről mesélt, ám a rosszakról mélyen hallgatott.
A terve, hogy új barátokra leljen, tökéletesen működött. Ők jártak a fejében fürdésnél, fogmosásnál és a kényelmes, puha ágyikóban is. Az egész napi túrázástól fáradtan fészkelődött a paplanba, mikor édesanyja bejött a szobába puszit adni neki.
– Szép álmokat! – ölelték egymást meghitten, majd anyukája leoltotta villanyt, az asztalon álló apró éjjeli lámpát azonban felkapcsolva hagyta.
A félhomályban Ödön elképesztő átalakulásán morfondírozott, mikor apukája kitárta az ajtót.
– Sára, alszol már? – ült az ágy szélére a családfő, ahogy minden este szokott.
– Még nem!
– Kalandos napod volt, biztos nagyon elfáradtál. – simított végig a lánya haján.
Sári elcsendesült.
– Valami baj van? – kérdezett rá, hisz nem volt jellemző a leányra ez a gondterhes ábrázat.
– Apu?
– Igen?
– Miért csúfolódnak egyesek?
– Miért kérded? Tán csúfoltak a kiránduláson?
Rókalány mélyet sóhajtott, és végre elmesélte, milyen nehéz beilleszkednie az új iskolájában. Kiöntötte szívét. Elárulta, hogy Alpár gúnyolta a sárga gumicsizmája miatt, és mert kevés ruhája van.
– Ez nem szép tőle!
Rókalány beavatta apukáját a kirándulás azon részleteibe, amiket eddig elhallgatott.
– Vagy úgy… szóval eltévedtetek!
– Nem ez a lényeg!
– Akkor mi? Hogy Rókalánynak hívnak? – Sári bólintott, ekkor apukája hozzátette. – Találó név.
– Szerintem is. Engem nem zavar! – pirult el a kislány.
– És mi zavar?
– Csak az. hogy kíváncsi vagyok, Alpár és Tekla folytatják e a piszkálódást az iskolában… Nekem úgy tűnt, talán már barátok lehetünk.
– Te csúfoltad őket?
– Nem! Dehogy! – rázta meg Sári, vöröslő üstökét. – Pedig lett volna miért! Alpár végig úgy viselkedett, mint egy csúszómászó Varánusz. Tekla pedig nagyon csúnyán beszél, és ha mérges olyan, mint valami rémes Madárijesztő.
– Látod kicsim, gúnynevet aggatni valakire nagyon könnyű, ám annál nehezebb egy frappáns becenevet magadban tartani. Ha Varánusznak és Madárijesztőnek hívtad volna őket, azzal csak elmérgesíted a viszonyt.
– Tudom. De volt, hogy megbántottak, és jól esett volna visszavágni nekik.
– Szerintem helyesen cselekedtél! Az elmondottak alapján, végül élvezték ők is ezt a kis kitérőt a faházhoz.
– De olyan gorombák voltak Ödönnel. Őt Orrszarvúnak hívják! Alpár aggatta rá.
– Mindenkinek vannak hibái, gyengeségei, vagy kirívó tulajdonságai, ezeket könnyű kiszúrni. Ugyanakkor szerintem pozitívum, és jó is lakozik az emberekben. Talán több is, mint amennyi negatív, de ezeket sokkal nehezebb észrevenni.
– Igen, igen! Pont mint Ödön, ő kiváló példa erre. Az orrszarvú, nem feltétlen negatív jelző. Amint erre rámutattam, Ödön is megtalálta önmagát. Szerintem még Varánusz és Madárijesztő is megkedvelte őt a nap végén.
– Most te is csúfolódtál! – hívta rá fel Sári figyelmét az apja.
– Az más! Ott nem mondtam.
– Hmmm. Vacsora közben még áradoztál az új barátaidról. Tudsz valami jót is mondani erről a Varánuszról és a Madárijesztőről? – csípte meg a lánya nóziját, aki röviden elgondolkodott.
– Hát… Alpár ravasz, és jól tud másokat ugratni. Tekla pedig nagyon okos. Azt hallottam az udvaron, hogy tavaly kitűnő tanuló volt. És képzeld Apu, hazaúton már barátok voltunk!
– Látod Sára, még nekik is szükségük van igaz, jó barátokra. Mint azt már oly sokszor mondtam neked, a közös élmények összekovácsolnak bennünket.
– És így is lett! Igazad volt, mint mindig! – ölelte meg az édesapját.
– Hidd el, ezt az elázós, eltévedős kalandot, még évek múltán is mind a négyen felemlegetitek majd. – csókolta homlokon Rókalányt.
– Felkapcsolva hagyjam a kislámpát? – kérdezte, mikor felállt az ágy széléről.
– Igen! Köszi, és jó éjt.
– Jó éjt!
Rókalány összegömbölyödött a takaró alatt, majd békésen végigaludta az éjszakát.
Vége!
