E.T. A. Hoffmann

Diótörő ​és Egérkirály

Kezdjük egy kissé megosztó művel.

Rengeteg feldolgozást élt már meg ez az 1816-os megjelenésű karácsonyi történet. Én is egy tévés mese verzióval találkoztam először. Csak később tudtam meg, hogy nagyon híres a balett előadása. Úgy gondoltam egy ilyen karácsonyi klasszikusnak a polcomon a helye. A Diótörő az életre kelt játékos történetek ősatyja, remek táptalajt biztosított a Toy Story és egyéb rajzfilmek számára.

Kissé komor és elvont, nem mondanám tipikus karácsonyi mesének, mégis népes rajongótáborral rendelkezik, ám ugyanennyi olvasót nem fogott meg. Bár nekem nem lett a kedvencem, mégis örülök, hogy elolvastam ezt a régivágású mesét. Mindenképp érdemes megpróbálkozni vele, pláne egy gazdagon illusztrált kiadással, hisz emeli az ünnepek fényét.

 J.K. Rowling

A ​karácsonyi malac

Ha már életre kelt játékoknál tartunk, nem mehetek el szó nélkül a 2021-es megjelenésű A karácsonyi malac mellett.

Rowling a Harry Potter széria és a Cormoran Strike krimisorozat mellé, ismét egy tökéletes művet alkotott, ezúttal a karácsony témakörét választva múzsa gyanánt.

Maga az alap koncepció viszonylag egyszerű, de az írónő olyan fantázia birodalmat álmodott mellé, ami méltó Potter varázsvilágához. 

Egy családi konfliktus keretén belül, Jack elveszíti imádott plüssmalacát (Püsmac). Karácsonyra ugyan megkapja a malac szakasztott mását, de ez a malac nem az a malac. A régi "sérülései", a biztonságot jelentő jól ismert szaga odalett. Jack nem bír kötődni az új plüssfigurához. A karácsony csodájának köszönhetően azonban minden tárgy életre kel, és a karácsonyi malac (Kalac) elinvitálja a kisfiút az Elveszettek birodalmába, hogy megkeressék a régi játékot. Sietniük kell mert csak karácsony éjjelén van átjárás a valóvilág és a tárgyak birodalma között. Van itt mindenféle életre kelt elveszett tárgy, uzsisdoboztól elkezdve, jegygyűrűn át, egészen a lapátig, tényleg minden. A tárgyak társadalmi felépítése is ötletes. A fontossági sorrend és a pótolhatóság a hierarchia alapja, így lehet, hogy a kedvenccé vált gyermekjátékok (még ha elvesztek is) előkelő helyet kapnak a tárgyak között.

Fogalmam sincs hol vannak jelenleg az én régi játékaim, mégis még felnőttfejjel is pontosan emlékszem, hogy néztek ki, mi volt a nevük és miket játszottam velük, és gyanítom soha nem is felejtem el. Ez a mese rávilágít az emberek és a tárgyaik viszonyára, különösképp a gyermek és a kedvenc játéka kapcsolatára.

Nemvárt fordulatokban bővelkedő alkotás, gazdagon illusztrálva, remek rajzokkal. Mindenkinek bátran ajánlom kicsiknek és nagyoknak egyaránt, mert egészen lenyűgöző. Kár, hogy nem ismerik többen.

Matt Haig

A ​fiú, akit Karácsonynak hívnak 

Nekem volt szerencsém elolvasni a film megjelenése elött. Jobb a könyv, ahogy az lenni szokott, de azért vitathatatlan, hogy a film verzió is tetszett. Matt Haig több könyvét is olvastam már, az Éjfél könyvtár, és az Én és az emberek igencsak megragadtak nekem. Jó történetek, erős mondanivalóval. Épp emiatt, határozottan kutattam fel Haig magyarul megjelent műveit, és sikeresen ráakadtam A fiú, akit karácsonynak hívtak című könyvére.

Maga a könyv természetesen számtalan rajzzal kiegészülve jelent meg, pár nap alatt kiolvastam. Megkapó a történet, tele a szívemhez közel álló fantsy elemekkel. Mindenféle mitikus lény képviselteti magát a mesében, manók, trollok, glimpik, ilyesmik. Lényegében a Mikulás felnövéstörténete. Bár bőven van benne szomorú pillanat, a végére minden a helyére kerül, és a kisfiúból Télapó válik.

A sztori 2.része, A lány, aki megmenti a karácsonyt is jó volt. Ott folytatódik, ahol az 1.rész véget ér. Itt már nem Nikolas a kizárólagos főszereplő, sőt kissé háttérbe szorul, ugyanis egy árva kislány, Amelia kerül középpontba, és a trollok is nagyobb szerephez jutnak. A 3.részt is tervezem elolvasni, de nem nagyon lehet már kapni. Több kiegészítő kötet is megjelent belőle, szóval el lehet merülni rendesen ebben a világban. Aki szereti a karácsonyt, annak tökéletes olvasmány.

Charles Dickens

Karácsonyi ​történetek 

Nos, nem mehetek el Dickens mellett, ha már a karácsonyi könyveket járjuk körül. Ez a novellásgyűjtemény az ünnepi időszakban játszódó klasszikus történetek egyvelege, van közte sima téli, szilveszteri és természetesen több karácsonyi is. Dickens leghíresebb novellája is helyet kapott benne, a Karácsonyi ének, amit nem nagyon kell bemutatni.

Mindegyik történet tetszetős és társadalomkritikus, de vitathatatlanul a Karácsonyi ének a legerősebb ebben a kötetben, nem hiába a töretlen népszerűsége már 1843 óta. Mindenki találkozott vele valamilyen filmes/rajzfilmes/animációs formátumban.

Ebenezer Srooge utálja a karácsonyt, gazdag létére fogához veri a garast, mígnem megjelennek a karácsony szellemei, akik megmutatják a múlt, a jelen, és a jövő karácsonyát neki. Ez a hihetetlen utazás, átkapcsol valamit a zsugori öregemberben, és a történet végére hatalmas személyiségfejlődésen esik át. A szegények és gazdagok viszonyrendszere a viktoriánus Angliában igazán remek atmoszférát teremt Dickens bármely könyvében, ám a Karácsonyi énekben van mindennek az esszenciája.

Csak ajánlani tudom, én minden sorát imádtam.

J. R. R. Tolkien 

Karácsonyi ​levelek

És most ajánlok egy igazi ínyenc csemegét.

Tolkien professzor a Gyűrűk ura alkotója ezúttal nem az embereknek írt, hanem a saját gyermekeinek, mégpedig levelek formájában. Minden karácsony napján kaptak egy Északi sarkon feladott levelet, Karácsony Miklós apó nevében. A nyelvészzseni sajátkezűleg illusztrálta ezeket az üzeneteket. A gyerekek idősödtek és az évek múlásával egyre részletgazdagabb élménybeszámolókat kaptak a Mikulástól, amiben beavatta a gyerkőcöket az Északi sarkon tengetett mindennapjaiba.

Fő mellékszereplő a levelekben egy szeleburdi jegesmedve, Karhu is, akinek segítségével próbálja távoltartani a koboldokat a birtokáról. Nyelvészhez méltóan kapunk Tolkientól egy mellékelt kobold ÁBC-t, hogy lefordíthassuk a barlangrajzokat is, amit Karhu talált. 

Mivel Tolkien mesternek 4 gyermeke volt, így 24 éven át írhatta ezeket a leveleket, míg mindahányan felnőttek. 

„Az ember azokra a történetekre emlékszik, amik jelentettek valamit, még ha túl kicsi is volt hozzá, hogy megértse miért.” – Ezt Tolkien egyik híres hobbit karaktere, Samu mondja a Gyűrűk ura trilógiában, és egyet kell értenem vele.

A Karácsonyi levelek egy igazán szívmelengető olvasmány.

Dr. Seuss 

A ​Grincs

Jim Carreynek köszönhetően a Grincset is mindenki ismeri, pedig jóval a mozi változat elött már egy nagy sikerű rajzfilm változat is készült a könyvből. Dr. Seuss 1957-es mesterműve méltán lett világhírű, bár a magyar fordítás nem annyira frappáns rímekkel operál, azért így is élvezhető. Horton, Lorax, a Kalapos macska és a többi műve, mind igazán különleges alkotás, és mind kaptak különféle feldolgozásokat, de a Grincs, ami Dr. Seuss fő művének tekinthető. 

          A karácsony szelleme a legszőrösebb szívű embert is áthatja, ha segítenek neki mindezt átérezni.

Csanaki György Zsolt és Csanaki Ádám

Pacsmagoncok

A Pacsmagoncok nem egy kifejezett karácsonyi mese. A Pacsmagoncokat részben a Grincset is megalkotó Dr. Seuss inspirálta. A verses nyelvezet, és a fehér alapon megjelenő figurák, mind megfigyelhetőek Dr. Seuss műveiben és a Pacsmagoncokban egyaránt. A Vásznián éldegélő színes szőrmókok nem kedvelik egymást, mégis viszonylag békében élnek egymás mellett. A szürkék felbukkanása azonban mindenbe bekavar, így kénytelenek összefogni, hogy megoldást találjanak a kialakult problémára. Az összefogás manapság a legfontosabb üzenet, amit egy gyermek hallhat az ünnepi időszak alatt.

Továbbá, ne feledjétek, hogy már csak 3 nap van hátra a nyereményjátékunkból, ha részt akartok venni, akkor még van lehetőségetek, hogy a tiétek legyen a hatalmas lila plüssfigura. Ráadásul, ha most rendeltek tőlünk, egyrészt akciósan juthattok a termékeinkhez, másrészt, még van esély, hogy karácsonyra megérkezzen.
 www.pacsmagoncok.hu 

Az első könyvbemutatónk nagyon jó hangulatban telt a monori Pillangó Könyvesboltban. Volt nagy Pacsmagonc rajzolás és színezés. Reméljük mindenki jól érezte magát! Köszönjük a lehetőséget! Íme néhány kép a szombati eseményről.

Géza bá

Gomolygó felhők gyűltek az ólomszürke égbolton, az eső lustán szemerkélve hullott alá. Géza bá jóllakott elégedettséggel üldögélt a bodegájában, és hallgatta a cseppek ütemtelen dobolását. Az idős férfi egy öreg kuvasz fülét vakargatta épp. Együtt figyelték a kölyökkutyát, aki szinte rágás nélkül habzsolta Géza bá vacsorájának maradékát.

– Mint, aki soha nem evett! – nevetgélt Géza bá, mikor a kiskutya nagy igyekezetében, hogy makulátlanra nyalja fémtálkáját, egészen az ajtóig tolta azt.

A telephely két őrkutyáját Géza bá gondjaira bízták. A Bikficnek keresztelt magyar vizsla, maximum fél éves lehetett. A szertelen jószág igen játékos természetű volt, vékony hangon ugatta meg még a legyeket is. A Tábornok névre hallgató korosabb társa, épp ellenkező tulajdonságokkal bírt. Mindig komótos fegyelmezettséggel járta végig az őrizendő területet. Ritkán ugatott, ám azt mindig indokolt esetben tette.

Igazán megkedvelte ezt a két állatot, bár Bikfic néha felbosszantotta a szeleburdiságával, hisz folyton ott nyüzsgött az éjjeliőr lába alatt. Géza bá meglátása szerint, régen be kellett volna íratni egy kutyaiskolába a komisz ebet. Tábornokra viszont egy rossz szava sem lehetett. Szófogadó volt, és csendes.

Már három hónap telt el, hogy elvállalta a szeméttelepőri pozíciót. Nem teljesen értette mi szükség van arra, hogy szemétkupacokat őrizzen, de a csekély nyugdíj mellé, jól jött ez a kis keresetkiegészítés.

A rádió egy érdekesnek ígérkező interjúval vonta magára Géza bá figyelmét. Mire izgalmasabb vizekre terelődött volna a beszélgetés…

– Ne menjenek sehova, rögtön folytatjuk!  – búgta a rádiós, majd elindult egy zene, amit Géza bá nem tudott értékelni.

– Te jó ég, miket hallgatnak ezek manapság.  – csóválta a fejét.

Bikfic ércesen vinnyogó ugatással hívta fel magára a figyelmet. Az ajtót kaparva, kéredzkedett ki az őrbodegából. Kiengedte a jószágot, idősebb társa azonnal követte.

Az öregúr felfigyelt a messze villódzó felhőkre. Az eső egyre nagyobb vehemenciával verte az őrbódé tetejét és a szél is felélénkült. A kutyák majd úgyis jeleznek, ha beakarnak jönni, gondolta. Kirázta a hideg, ezért inkább becsukta az ajtót, és visszaült a kényelmetlen székre. A pocsék modern zene véget ért, és a beszélgetés ott folytatódott, ahol abbahagyták.

– Már éppen ideje volt!  – dőlt hátra, bögréjéből forró teát kortyolva.

A rádióadás váratlanul akadozni kezdett. Géza bá megütögette a készüléket.

– Rohadt vihar.  – morgolódott a bajsza alatt, miután sikeresen megszűntette a problémát.

Kis idő múlva mindez megismétlődött, ám ezúttal a fizikai behatás nem segített, és hamarosan csak egyszerű statikus zörej hallatszott. Géza bá hiába csapkodta, rázogatta, az adás csak nem akart visszatérni.

– Remek!  – adta fel a küzdelmet, és duzzogva ült le.

Megigazította a szemüvegét, majd elővette táskájából a már félig kiolvasott regényt. Mire belemerült volna, a lámpa is pislákolni kezdett.

– Ne csináld ezt velem...  – kérlelte az áramszolgáltatók istenét, de az nem hallgatott imáira. Pár perc elteltével sötétség borult a kis bódéra.

– Hogy az a...  – káromkodott kacifántosan.

Életében először érezte úgy, hogy nagyot hibázott, amikor nem sajátította el az okostelefonok használatát. Egyik unokája Boldizsár, rendkívül jól értett a modern technológiákhoz. Többször is felajánlotta, hogy megmutatja a kütyük kezelését, de Géza bá megelégedett a régi nyomógombos telefonjával. A hívásindítás, és fogadás kimerítette a tudását, így most sértődötten kuksolt a sötétben. A kutrica tetején kopogó égszakadás tipikus hangjai felerősödtek.

Fura neszezésre lett figyelmes a csöndes duzzogás közben. Mintha valaki járkálna odakint. Biztos csak Tábornok és Bikfic, vélekedett, de azért kikukkantott az ajtón. Sehol senki, állapította meg. Úgy tűnt az áramkimaradás az egész telepet sújtja, nem csak a bodegát. A tornyosuló szemétdombokkal határolt terület sötétbe burkolózott.

– Tábornok!  – szólította az állatot, de az kutya mivoltának köszönhetően, nem válaszolt.

– Bikfic!  – próbálkozott a kisebbnél is, bár tőle nem várt sokat. Még nem hallgatott a nevére.

A kaparászó zaj a közelből jött, így elhatározta utánajár a dolognak. A telepet egyébként is időszerű volt körül járni.

Odalépett az ajtó melletti fogashoz, és leakasztotta róla elnyűtt esőkabátját, majd a szolgálati elemlámpáért nyúlt, és nekivágott a körjáratnak. Szemüvege használhatatlannak bizonyult az esőben. Inkább zsebre dugta.

– Tábornok!  – hívta ismét, mind hiába.  – Bikfic!

– Hová tűntetek?  – morogta, miközben a kabát cipzárjával bajlódott.

A furcsa hang egyre erősödött. A szemétválogatók hangárja felöl jött. Egy árny iszkolt el, épp a szeme előtt, besuhanva az épület mögé.

– Tábornok?  – kérdezte elbizonytalanodva, mert a sötét alak nem nagyon hasonlított kutyára.

Nyugtalanság fogta el az öreget.

– Ez csak valamelyik kutya.  – legyintett Géza bá, saját magát csillapítva.

Félve kukkantott a fal mögé. Nagy kő esett le a szívéről, mikor észrevette a fát, minek ágait, a hangár oldalának csapkodta a metsző őszi szél.

A szeméttelep nagy területen helyezkedett el. Sokszor bejárta már az utat, de ma semmi kedve nem volt hozzá. Elhatározta körülnéz, amint visszajön az áram. Ha valaki kérdezné, azt hazudja már végzett. Ázott ruhája is tanúskodna a történet mellett. A kutyák meg majd úgyis visszajönnek, ha meg akarnak melegedni.

Már félúton járt visszafelé, mikor a kis Bikfic felvonyított a messzi távolban. Biztos telihold van, gondolta az öreg. Felnézett, de csak a feketén vonuló felhőzetet látta. A kis vizsla ismét vonyított, illetve így, hogy ezúttal rákoncentrált, már inkább fájdalmas sírásra hasonlított.

– Francba.  – zsörtölődött.  – Ha bajod esik, még én kapok ki miattad, az biztos.

Nem tehetett mást, kénytelen volt megkeresi az ebeket. Eszébe sem jutott végigjárni a teljes telepet, inkább egyenest a vonyítás felé vette az irányt. A telep közepe tájékáról jöttek a hátborzongató nyüszítések, a legnagyobb szeméthegyek közeléből.

Semmi egyéb nem hallatszott, csak a szél süvítése, az eső kopogása a kabátján, és a kutya szenvedő sírása, ami teljesen kiakasztotta. Mentében a szívét markolászta, ki ne ugorjon a helyéről. Ráadásul az elemlámpa fénye is pislákolni kezdett.

– Ne... csak most ne.  – ütögette meg a lámpát. Még működött, de már halványult.

– A kutyafáját Tábornok, lábhoz! – kiabált a vaksötétbe, de a sárgásfehér szőrű eb nem jelent meg.

Gézát keményfából faragták. Fiatal korában önkéntes tűzoltóként is ténykedett, és látott kemény dolgokat az élete során, tehát nem ijedt meg az árnyékától. Mostanra viszont egy hátfájós öregúrrá vált, csekély fizikai erővel. Belegondolt, mit tenne, ha valakivel összefutna a sötétben. „Te csak ne hősködj! Ha vinni akarják a szemetet, hadd vigyék.” jutott eszébe a felesége intő tanácsa, mikor első éjszakájára készült a szeméttelepen.

Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy valaki egyszer csak megjelenik, ezért minden sarokra rémes árnyalakokat vizionált.

– Úristen! – kiáltott fel, amikor a pislákoló elemlámpa fényében észrevette, egy csontváz keze lóg ki az egyik kukászsák mögül.

Azt hitte menten összerogy félelmében. A telefonjáért nyúlt, hogy hívja a rendőrséget. A rohadt életbe, találtam egy hullát, futott végig az agyán. Azt mantrázta magában, hogy ez egyszerűen nem lehet igaz.

Lehunyt szemmel, vett három mély lélegzetet, hogy erőt vegyen magán, majd óvatosan közelebb lépett. Jobban meg akarta nézni a maradványokat, mielőtt tárcsázza a segélykérő számot. A csontváz keze fehéren csillogott a szakadozó lámpafényben, ugyanakkor furcsának is hatott. A zsebre tett szemüvege hiányát hunyorgással próbálta kompenzálni, s így közelített a tanulmányozandó csontos ujjú kar felé.

– Idióta!  – átkozta magát, és lábával megbökte a törött hátvakarót, majd továbbindult.

Az egész égboltot átszelő villám, a maga dörgedelmével nagy frászt hozott Géza bára. Úgy berezelt, mint egy kisiskolás bakfis. Kissé szégyellte is magát, hogy ilyen könnyen megijedt egy egyszerű természeti jelenségtől. Csak a szeme sarkából látta, de az égi vaku fényében, megmozdult valami az egyik szemétdomb tövében. Érezte, hogy a karja libabőrös lesz.

– Ki az ott?  – kiáltott oda Géza bá, elhaló hangon.

Nem kapott választ. Ahogy közelebb lopódzott, feltűnt neki, hogy a szörnyeteg is mozgásba lendült. Géza bá szíve erőteljesen vert, oda is kapott.

A szeméthalomban megbúvó szörnyek, csupán a képzelet szüleményei, ezt tudta jól, mégsem bírt parancsolni az agyának, mikor egy rémes, gonosz arc bontakozott ki a szeme előtt. Racionális ember hírében állt, éppen ezért közelebb is merészkedett a rémhez.

Keserűen felnevetett, mikor ráeszmélt, hogy csak egy elszíneződött, repedt tükör tréfálta meg.

– Ne legyél ilyen gyáva nyúl, Géza! – korholta magát.

Ugatás hangzott föl a közelből. Az újabb hanghatástól összerezzent, de csak Tábornok közelített felé, az esőtől csatakos bundával.

– Hát csak te vagy az?  – mosolyodott el megkönnyebbülve, úgy érezte nem bírna ki még egy hallucinációt.

Az öreg kuvasz zaklatottan viselkedett.

– Bikficet meg hol hagytad?  – próbálta megsimogatni, de az állat folyton folyvást csaholt, nyüszögött, és meg-megindult az egyik nagyobb kupac szemét irányába. Géza bá úgy okoskodott, hogy Tábornok azt akarja kövesse, így hát megindult a kutya után.

A kuvasz szemmel láthatóan megörült, hogy megértette magát az éjjeliőrrel. Géza bá, Tábornokkal az oldalán már bátrabban lépdelt a sötétben.

Az öreg kutya türelmetlenül vezette Géza bát, az egyre keservesebben nyüszítő Bikfic felé. A kuvasz egy ponton megállt, és hangosan ugatva jelezte, hogy megérkeztek.

A telepőr odacammogott a rangidős ebhez, majd rávilágított a szeméthalomra az elemlámpával. Bikfic ott volt, de alig lehetett látni. Rátekeredett valamiféle hálós anyag darab a nyakára. Nem sokon múlt, hogy a kis vizsla megfojtsa önmagát, állapította meg Géza bá.

– No várj. Egy pillanat és kiszabadítalak.

Fogai közé kapta a zseblámpát, aminek halványan pislákoló fényében, lehámozta a béklyót a kutyáról. Annak se kellett több, amint szabad lett, már rohant is az őrbodega felé, Tábornok meg utána.

– Várjatok meg! Hálátlan dögök!  – üvöltötte Tábornok hátsójának.

Morgolódva indult visszafelé, bár annak örült, hogy mindkét blöki épségben meglett. Annak az elhatározásnak meg pláne, hogy ha visszaér, alszik egy nagyot. Reggelre már biztos lesz áram, reménykedett. Rég érezte magát ennyire fáradtnak.

Az elemlámpa útközben felmondta a szolgálatot. Géza bá meg is szaporázta lépteit. Valahogy rossz érzés kerítette hatalmába. Rögeszmésen nézegetett hátra, hol egyik, hol másik válla fölött. Az a kényszerképzete támadt, hogy figyelik a sötétből. Meghűlt a vér az ereiben.

Egyre zaklatottabban kapkodta a levegőt, ahogy közeledett a jó meleg őrbódé biztonsága felé. A sejtés, hogy valaki követi, továbbra sem hagyta nyugodni. Hevesen kalapáló szíve kihagyott egy ütést, mikor zajt hallott maga mögül.

Elemlámpáját a sárba ejtette remegő kezéből, amint megfordult. Azonnal meglátta a szellemet. Egyenesen felé repült, egy az egész eget átszelő villám fényében. Mire megérkezett a dörgés, ő már a vizes földön feküdt.

A zacskót, ami halálra rémítette, fújta tovább az őszi szél.

Bikfic ért oda először Géza bához. Orrával böködte a férfi oldalát, de az nem mozdult. Tábornok ráérősen közeledett, de mikor meglátta a földön heverő testet, megszaporázta lépteit. Körbeszaglászta, megnyalta, fogával meghúzta a ruháját, és mikor megállapította, hogy az élet tovaszállt egykori gazdájából, hangos ugatással próbálta felhívni rá a figyelmet. Bikfic értetlenül nyalogatta Géza bácsi egyre fehéredő arcát.

 Ha tetszett nyugodtan kommentelj, like-olj, vagy olvasd el a többi novellánkat, amiket ide kattintva érhetsz el csokorba gyűjtve:
https://konyhaproduktiv.blog.hu/tags/konyhanovella

Amennyiben támogatnád a munkásságunkat, vásárolj egy egyedi rajzzal ellátott dedikált Pacsmagoncok mesekönyvet, vagy horgolt plüssmagoncot: https://pacsmagoncok.hu/webshop/

- Elsősorban fogadjatok szeretettel néhány koncepciós rajzot, és skiccet a Rókalány és Orrszarvúból. 

A teljes történetet itt éritek el:Rókalány és Orrszarvú - konyhaproduktív

- Készülőben van egy őszi novellánk, amit eredetileg Október vége felé terveztünk közzétenni, de Rókalány több időt követelt, mint arra számítottunk.

- A laptop problémánk is megoldódni látszik, így videós tartalmakra is lehet számítani a közeljövőben.

- Elkezdtünk egy új projekten is dolgozni, nagy erőkkel. A publikálásra december környékén kerül sor, legalábbis reményeink szerint.

Mind e közben megállíthatatlanul közeledik a karácsony, és mint tudjuk, nem árt időben beszerezni az ajándékot. A Pacsmagoncok című mesekönyvünk, kiváló választás az óvodás, kisiskolás, vagy akár gyermek lelkületű felnőttek számára, szóval mindenkinek aki szereti a meséket. Katt a linkre, amennyiben szeretnél mosolyt csalni egy gyermek arcára: Pacsmagoncok