A Fotócikk-kereskedő

Kezébe vette a szovjet gyártmányú, Zenit-E Global típusú fényképezőgépet. Szerette ezt a márkát. Ujjával gyengéden simított végig a Helios-44-2 objektíven. Rutinos mozdulattal tekerte vissza a filmet.

– Tíz munkanap a várakozási idő. – tájékoztatta a Fotócikk-kereskedő az ügyfelét, miközben a szerkezetből kibányászta a tekercset.  – Amennyiben megadja az elérhetőségeit jelentkezem, amint elkészültek a képek.

– Rendben.  – bólogatott a megrendelő, majd lediktálta a nevét, telefonszámát. Elköszöntek egymástól. 

A Fotócikk-kereskedő imádta a munkáját. Örömmel lépett a sötétkamrába, hogy a vörös fény derengésében előhívja a képeket. A filmet nem érheti fény, ezért a jótékony sötétségben vette ki a tekercsből.

Megannyi életbe volt lehetősége bepillantást nyerni, mióta a szakmában ténykedett. Családi nyaralások, esküvők, születésnapok, házibulik, karácsonyok. Ahány ember, annyiféle szokás és nézőpont. Sokan bele sem gondolnak, hogy a Fotócikk-kereskedő minden képet lát, olyanokat is, amiket nem szívesen osztanának meg egy idegennel. Ostoba grimaszok, balesetek, részeges tivornyák, bizarr erotikus játékok, gusztustalanságok. Nincs olyan, amivel a Fotócikk-kereskedő még nem találkozott.

A Fotócikk-kereskedőnek is volt egy titka, amiről senki nem tudott. Saját használatra, néhány képet önmagának is előhívott. Egy nagy, sárga albumba gyűjtögette a lopott élettöredékeket. Kitalált neki egy címet, majd fölé írta a dátumot, a megrendelő nevét és végül beragasztotta.

Ezúttal is mohón tanulmányozta a képeket a vöröslő szobában. A megfelelő folyadékban ázó, fényérzékeny anyagon, lassan bontakoznak ki a részletek. A Fotócikk-kereskedő bizsergést érzett, amint megjelentek az első arcok a lapokon. Izgatottá vált, hogy talán ezen a napon is bővítheti a gyűjteményét.

Végig nyalta szája szélét, mikor már kivehetőek lettek a vonalak. Böngészni kezdett. Képtelen volt türtőztetni magát, még egy nagyítót is bevetett, hátha a háttérben rejtőzik szenvedélyének tárgya. 

Vicces szituációk, pucéremberek, és a megbotránkoztató fotográfiák, teljesen hidegen hagyták.

Egyre fogyatkoztak a lehetőségek, ám az utolsó előtti képen észrevette.

– Igen!  – lihegte elérzékenyült mámorban. 

Családi reggelizés, a müzlis dobozon pedig ott van, amit keresett. A banán. Ezúttal egy mókás rajzolt banán fogyasztotta a banános müzlit.

– Tökéletes!  – rebegte, és hangosan összecsapta a tenyerét.

A Fotócikk-kereskedő sietve másolta le a fényképet és türelmesen várta, hogy a lapok megszáradjanak. Arcán kaján vigyor terült el. 

Felcsapta a sárga albumot, és ábrándosan nézte végig, az eddigi képeket. Mily gyönyörű banánok, gondolta, és a hideg végigfutott a gerincén.

Az első képnek, a ”Banán a motorháztetőn” címet adta. Úgy vélte, ez az elnevezés mindent elmond.

Helyet kapott az albumban egy igazi banánfa, rengeteg banánnal. Egy banános pólós fiatalember. Egy banános tapéta előtt mosolygó család. Egy filctollal összefirkált banán. Banán az asztalon, a sátorban, szilveszterezők mögött a háttérben, egy fára szögelt banán, és még számos ízléses installáció. Érett, éretlen, hámozott, érzékien szájba vett, megrohadt, elejtett.

Mennyi banán, mennyi egyéni látásmód, mennyi perspektíva.

A Fotócikk-kereskedő gyűjteményének ékköve, a "Banán héjástul" fantázianévre keresztelt remekmű lett. A ragadozó madár, éppen rátámad egy eleresztett, banánt ábrázoló héliumos lufira. Valószínűsíthető, hogy e szemet gyönyörködtető alkotás a városligeti majálison készült. Maga volt a harmónia. Ha a Fotócikk-kereskedő csak rá gondolt, pillangók verdestek a gyomrában.

Legszívesebben napestig nézegetné kedvenc képeit, de lassacskán vissza kellett térnie az eladótérbe. Ezért inkább rituálisan kisimítgatta a soron következő üres oldalt, felírta a "Banánt evő banánt evők" címet, a megrendelő nevét, dátumozta, majd beragasztotta új szerzeményét.

A banánok látványától eltelt, így könnyed, elégedett léptekkel tért vissza a pulthoz.

Évek teltek el így. A Fotócikk-kereskedő haja deresedni kezdett, és a gyűjteménye lassan ugyan, de folyamatosan gyarapodott.

Kezdetben a rossz minőségű digitális gépek még nem lombozták le, sőt mi több, ő csak nevetett a balekokon, akik beruháztak egy ilyen méregdrága szerkezetre. A kezdeti nehézségek után, azonban a technológia rohamos fejlődésnek indult.

Bekövetkezett az analóg fényképezőgépek alkonya, és a Fotócikk-kereskedő egyre kevesebb megrendelést kapott. A digitalizáció az ő szakmáját sem kímélte. Rövidúton már fényképezőgépre sem volt szüksége az embereknek, mert egykori kuncsaftjai a telefonjukat kezdték használni a képek elkészítéséhez.

A Fotócikk-kereskedő aprócska, egykor nyüzsgően vidám boltja, mostanra megkopott, szomorú kis helyiség lett. Minden nap reggelén, pontban hét nulla nullakor, reménykedve fordította át a kis zárva táblácskáját, de idejétmúlt üzlete szinte láthatatlanná vált, a villódzó modern árudák rengetegében. Bevétel híján meghozta élete legnehezebb döntését. Elővette rejtekéből a nagy, sárga albumot, a hóna alá csapta, majd könnyes szemmel véglegesen bezárta kicsiny boltja ajtaját.

Elvállalt egy állást, amiből ugyan megélt, de nem lelte benne örömét. Nem csoda, hisz nem volt lehetősége gyarapítani a gyűjteményét.

A lelkét feszítő gyötrő érzést megpróbálta orvosolni. Maga kezdte fotózni a banánokat. Egyre csak vásárolta a déli gyümölcsöt, hogy minél különlegesebb módon fényképezhesse le saját Minolta x-700-asával őket. A spájzból kialakított sötétszobában hívta elő a képeket.

Szomorúan konstatálta, hogy a bizsergető érzés elmarad. Elvégre tudta mire számíthat az új képektől. Épp a lényeg, az izgalom veszett kárba ezzel a módszerrel, meg természetesen a tonnányi banán is. A még zöld, sárga, és barna banánok is sorra a kukában landoltak.

A Fotócikk-kereskedő, viszont nem hagyta annyiban. Minden lomtalanításon megjelent, és áttúrta a szeméthalmot, abban a reményben, talán rábukkan egy-egy hagyományos eljárással előhívott fényképre. Néha talált ugyan, de a szerencse elkerülte őt. Soha nem lelt banánt ábrázoló képet, így a gyűjteményét sem tudta gyarapítani.

Lassacskán felhagyott a banánfényképészettel is. Észre sem vette, de egy megsavanyodott öregember vált belőle, aki nem érti a mai világot. Sosem követte az aktuális trendeket, így az internettel kapcsolatban is csak úgy volt, ez is csak egy múlandó hóbort épp, mint az analóg fényképezőgépek voltak egykor.

Egy túlbuzgó szembeszomszéd, hívta fel rá a figyelmét, hogy az interneten bármi megtalálható.

– És azt mondja Albert, ha beírom ebbe az internetbe, hogy teszem azt, például… banán, akkor…

– Akkor Jancsi bácsi, számtalan cikket, képet, vagy videót fog találni a banánokról. Igen!  – mondta az amúgy mihaszna szomszéd.

A Fotócikk-kereskedő arcán, bármenyire is próbálta türtőztetni magát, vágyakozó mosoly jelent meg. Ez az Albert, valószínű, még sosem látta mosolyogni, ugyanis meglepődve figyelte a reakcióit. Mielőtt válaszolt, rendezte az ábrázatát.

– Segítene nekem kedves Albert? Szeretnék én is egy ilyen… internetet.

Hamarosan vásárolt egy laptop típusú számítógépet, amit Albert idegesítő, rosszéletű fia, helyezett üzemkész állapotba. A valószínűleg sátánista tinédzsert, már látta korábban kábítószeres cigarettát szívni, de azt el kellett ismernie, a fiú értette a dolgát, már amennyiben számítástechnikai eszközökről volt szó.

– Itt kell bekapcsolni.  – magyarázta a fiú, míg a Fotócikk-kereskedő bőszen jegyzetelt.  – A kurzort, erre az ikonra vigye, és az egérrel kétszer kattintson rá.

Meg tudta volna pofozni ezért a lekezelő hangnemért, de ezúttal a cél szentesítette az eszközt, ezért nem hagyta magát felidegesíteni.

– Ide kell beírni, amit keresni tetszik, majd enter, és mint látja, már meg is jelent a keresett szöveg.  – mutatta a lépéseket unottan.

Az internetet valóban lenyűgözőnek találta a Fotócikk-kereskedő, és mérges volt magára, amiért előbb nem köttette be.

Azt hitte, soha többé nem tapasztalhatja meg, de mikor a szomszéd kölke végre magára hagyta, nagy izgalom kerítette hatalmába. Remegő kézzel tolta orrára az olvasószemüvegét, és félve pötyögte be a „B,A,N,Á,N” betűkombinációt.

– Enter!  – mondta föl a leckét, és megnyomta az említett gombot.

Az internet működésbe lépett, és egy másodperccel később számtalan banánt ábrázoló kép tárult a szeme elé. Boldog volt. Sorra nézegette a fényképeket, még a nyála is kicsordult, ahogy a monitorra meredt.

Egy héten keresztül szinte ki se mozdult a lakásból. De, mint minden jóra, erre is rá lehetett unni. Jó volt nézegetni őket, de a kezdeti öröm, lassan a múlt homályába veszett. Így, hogy bármikor hozzáférhetett vágyai tárgyához, az nagyban veszített élvezeti érétkéből.

Heti rendszerességgel továbbra is belekukkantott az internetbe, hátha talál valami jó banános képet, de azt mérhetetlenül sajnálta, hogy a nagy, sárga album továbbra sem bővülhetett.

– Csak két oldal van hátra az albumból! Nem akarok úgy meghalni, hogy nem sikerül megtölteni.  – nyöszörögte a templomban, imára kulcsolt kézzel.

Pár héttel később teljesen véletlenül bukkant rá egy nem banánokkal foglalkozó weboldalra. Átlagemberek töltötték fel az eladni kívánt portékájukat. Nem gondolta, hogy szerencsével járhat, de mégis megpróbálta. Nagyot dobbant a szíve, amikor meglátta a régi fotográfiákat az online piactéren. Voltak itt teli fotóalbumok hagyatékból, és önálló fényképek is.

Először az önálló fényképeket vizsgálta át, épp olyan alapossággal, mint ahogy régen, kedvenc nagyítójával tette. Felállt a szőr a kezén, ahogy kutakodott. A hetedik képnél borzongás futott végig a Fotócikk-kereskedőn.

– Tökéletes!  – mondta ki ismét a szót, amit már évtizedek óta nem vett a szájára.

Csak 500 Magyar Forintot kért érte az eredeti tulaj, plusz a postaköltséget, de volt személyes átvételre is lehetőség. Félt, hogy a postán elkallódna, ezért felkerekedett, és vonatra szállt. Soha ily felszabadultnak nem érezte még magát. 130 kilométert tett meg, de megérte.

Nehezen találta meg a címet és rettegett, hogy tán az eladó nem lesz otthon, mégis első csengetésre ajtót nyitott, ragyogó mosollyal az arcán.

– Ön jött a fényképért?  – kérdezte a nő kedvesen.

– I… igen!  – dadogta a Fotócikk-kereskedő.

– Egy perc és hozom.

Ilyen hosszúnak percet még nem érzékelt.

– Itt is van!  – lengette meg a nő a fényképet.

– Biztosan nem kell magának?  – kapkodott levegő után a Fotócikk-kereskedő mikor megpillantotta.

– Dehogy!  ­– kuncogott a nő.

– De hát miért adja el?

– Most költöztünk ide és a padláson találtam. Kidobni nem akartam. Gondoltam felteszem a netre, hátha van kereslet a régi képekre. Tessék!  – nyújtotta át a nő a lapocskát.

A felvétel sötétvöröses szépia tónusú volt, valószínűleg a szakszerűtlen előhívásnak köszönhetően, de a Fotócikk-kereskedő így is gyönyörűségesnek találta. Az ellenérétket sietősen az eladó kezébe nyomta, majd végre kézbe vehette az elnyűtt fényképet.

A kép egy 80-as évekbeli családot ábrázolt, ahogy a szőnyegen ülve mosolyognak. Apuka, anyuka és két gyermek. Mindenki egyenesen a fényképezőgépbe bámult pirosan izzó szemekkel, kivéve a kisebbik gyereket, aki egy mikulászacskóval bajlódott éppen. Akadt benne földimogyoró, apró virgács, néhány mandarin és természetesen a banán. Csak a csücske látszódott ki, de határozottan ott volt.

Ekkor a Fotócikk-kereskedő elsírta magát, majd a szívéhez szorította a képet, és térdre rogyott. Az eladó aggodalmas hangja, épp csak áthatolt az örömteli zokogáson.

– Te jó ég! Minden rendben? Hívjak mentőt?  – próbálta az idegen talpra állítani a Fotócikk-kereskedőt.

Kicsattanó mosollyal nézett rá a könnyek fátyolfüggönyén.

– Minden a legnagyobb rendben, most már minden rendben lesz!  – Jelentette ki a Fotócikk-kereskedő, majd sarkon fordult, és otthagyta a megrökönyödött nőt.

A hosszadalmas vonatúton nem győzte csodálni a fényképet, és képtelen volt abbahagyni a mosolygást. Közben elképzelte, mily isteni érzés lesz felcsapni a nagy, sárga albumot, és az adatok felvitele után, beragasztani új szerzeményét. Már a címét is kitalálta.

A remény új életet adott számára. Az internet számtalan eladásra váró albumot kínált még, amikbe nem kaphatott eddig betekintést. Felkutat régiségkereskedőket, ócskás piacokat is, és az összes létező fényképet megkaparintja az internetről. Elvégre mindegyik album, potenciálisan banánt is tartalmaz.

Itt a Húsvét, és gondoltuk meglepünk benneteket, egy Pacsmagonc különkiadással. 

Amennyiben kíváncsiak vagytok az eredeti történetre is, azt ezen a linken keresztül érhetitek el: Mesekönyv – Pacsmagoncok

Jó szórakozást és boldog Nyulat mindenkinek!

A Falvak-Városok egy novella pályázat volt, az Irodalmi Rádió szervezésében, 2024-ben. Mi egy rövid novellával indultunk, amivel elhoztuk a 3.helyezést az indulók közül, a #wekerletelep című szösszenetünkkel. A jobbnál-jobb alkotásokban bővelkedő könyv az Irodalmi Rádió – A gondolatok és az ihlet rádiója (irodalmiradio.hu) szerezhető be.

#wekerletelep

Wekerletelep egy csepp rejtett szeglet Pesten, de tetszene neked, erre megeskeszem. E telepen cseperedtem fel. Gyere velem, elvezetlek.

Erkel Ferenc nevelde egy remek hely, melyben gyermekfejekbe eszet csepegtetnek. E helyen tereltek zeneszeretetre.

Eme telep, rendezett kertek erdeje, benne kedves emberekre lelhetsz. Estefele sem kell rettegned, csellenghetsz kedvedre.                                                          

Wekerle centere, s egyben feledhetetlen tere, terjedelmes. Benne edzhetsz, gyepen fetrenghetsz, festegethetsz, s nevethetsz fergetegeset. Nem messze, vehetsz desszertet, s mehetsz vegyes kereskedelembe, esetleg megszentelt helyen vethetsz keresztet.

De felfedezhetsz egyebeket, ereszeken gerle szexet leshetsz meg, teleszedett leveles kennelen veszekedhetsz, s szerteteregetett szennyesekre meresztheted szemed. E helyen rengeteg gesztenye terem, melyet szedegethetsz gyermekeddel, szerelmeddel.

Egy perc sem kell, s bele szeretsz eme mesetelepbe.

Tetszett?

Ez esetben legkevesebb lenne netedbe bepetyegned: #wekerletelep.

A 2024-es évünk, egy pályázat benyújtásával indult, amit az Irodalmi Rádió hirdetett meg, Falvak-városok néven. A feladat nem volt bonyolult, különféle településekről szóló írásokat vártak a résztvevőktől. Mi egy rövid novellával készültünk rá, #wekerletelep címmel. 

A 444 oldalas, Falvak-Városok című könyv, 146 jobbnál-jobb verset/novellát rejt magában. Az Irodalmi Rádió szerkesztősége a soroksári Fedák Sári színházban bonyolította le az eredményhirdetést, ahol konyhánk elvihette a 3.helyezést.

Ezúton szeretnénk gratulálni írótársunknak, Kurucz Árpádnak az 1. helyezésért, amit "A kerítés" című novellájával nyert el. 

Sokan kérték már, hogy kicsit többet mutassunk meg a Pacsmagoncokból. Úgy döntöttünk, egy kis kedvcsináló gyanánt, megajándékozunk titeket az első fejezettel.

Pacsmagoncok

Plüssmagoncok hamarosan! Ha kíváncsi vagy a folytatásra, itt tudod elérni:

Mesekönyv – Pacsmagoncok

Az Arte Tenebrarum Könyvkiadó pályázatára beadott versünk, bekerült az azóta megszűnt kiadó V. versantológiájába, ami „Ki nem látott szépet” címmel jelent meg 2022-ben.

Senkinek fel se tűnt

Valamikor, még iskolás koromban a buszról

Lettem figyelmes egy öregemberre.

Messze felismertem a komor-nagy bajuszról,

S a galambok tömege rendre körbe repkedte,

Belakta a kétszemélyes megálló padját,

Melyen gyakran csak termetes batyuja pihent.

Hol járművek közt sürgött, hol kitette kalapját,

Majd a közeli közértbe vásárolni ment!

Ott lakott! Bizony az utcán, mondom!

Vajon lustasága folytán jutott ide, vagy hibázott?

Szorgosnak tűnt közelebbről nézve olykor,

Mi több, vénségére magát elhagyni sem látszott.

Nem afféle borgőzös fából faragták őkelmét!

Dolga volt neki! Tán több is, mint a buszra váróknak.

Állta a sarat, a kemény telek ködleplét,

Ám érződött, a metsző évek egyre húsba vájóbbak.

Mégis rámosolygott őszen cifra bajsza alól

Sok autósra, ki rögvest feltekerte üvegét.

Mikor végre megcsörrent nagy zsebe a barna zakón,

Fejbillentve megemelte fövegét.

Aztán a következő napon nem láttam többé.

Hogy senkinek fel se tűnt? Azt kétlem!

Alvó gyertyák gyűltek padja köré,

A buszmegálló szegletében.

Az Arte Tenebrarum Könyvkiadó pályázatára beadott versünk, bekerült az azóta megszűnt kiadó  IV. versantológiájába, ami „Békevágy” címmel jelent meg 2022-ben.

Macskakaparás

A macska, munkát végez a dívány karzatán.

Körmöli, gyúrja, dorombol mérgem hallatán.

Miért nem az új kaparófáján kapargál?

Rám sem bagzik! Csak a támlát vakarná.

Kalandvágyból teszi? Vagy ösztönből talán?

Karma, cipzár hangot hallat a műbőr oldalán.

Dolga végeztével, fáradt kezem alá somfordál.

Én erre csak simítom, mintha dicsérném:

„Jó voltál!”