Az Arte Tenebrarum Könyvkiadó pályázatára beadott versünk, bekerült az azóta megszűnt kiadó V. versantológiájába, ami „Ki nem látott szépet” címmel jelent meg 2022-ben.
Senkinek fel se tűnt
Valamikor, még iskolás koromban a buszról
Lettem figyelmes egy öregemberre.
Messze felismertem a komor-nagy bajuszról,
S a galambok tömege rendre körbe repkedte,
Belakta a kétszemélyes megálló padját,
Melyen gyakran csak termetes batyuja pihent.
Hol járművek közt sürgött, hol kitette kalapját,
Majd a közeli közértbe vásárolni ment!
Ott lakott! Bizony az utcán, mondom!
Vajon lustasága folytán jutott ide, vagy hibázott?
Szorgosnak tűnt közelebbről nézve olykor,
Mi több, vénségére magát elhagyni sem látszott.
Nem afféle borgőzös fából faragták őkelmét!
Dolga volt neki! Tán több is, mint a buszra váróknak.
Állta a sarat, a kemény telek ködleplét,
Ám érződött, a metsző évek egyre húsba vájóbbak.
Mégis rámosolygott őszen cifra bajsza alól
Sok autósra, ki rögvest feltekerte üvegét.
Mikor végre megcsörrent nagy zsebe a barna zakón,
Fejbillentve megemelte fövegét.
Aztán a következő napon nem láttam többé.
Hogy senkinek fel se tűnt? Azt kétlem!
Alvó gyertyák gyűltek padja köré,
A buszmegálló szegletében.
