A homályos lány balladája
Buszmegálló szélfogón, plexi visszaverte fény.
Csak halk sárgán tékozol, léptén tréfás holdkaréj.
Alant álldogál a lány, tükörképe semmiség.
Ott sincsen talán, léte életlen kísért.
Minden foszlány összeáll, üres hajszál föl-le száll.
Virgonc köddel este jő, s hajnalban áll tovább.
Nóra a homályos lány.
Nóra a homályos lány.
Cipője mellé lenéz, csak tócsa tükröt lát.
Kabátjába súg a szél, szeme a csenden üvölt át.
Rajta kívül senki nincs, de ő se része a tájnak.
Mint áttetsző görbe tincs, egy gomb elpattant cérnaszála.
Minden szótag összeáll, üres buszra föl-le száll.
Vaskos köddel este jő, s hajnalban áll tovább.
Nóra a homályos lány.
Nóra a homályos lány.
És Nóra tudja jól, hogy vissza, Nóra néz reá.
Tűnő képén áthajol, felismervén önmagát.
Ha most bárki láthatná, így szólna – Nóra, oh be szép! –
Homálya szembe ötlő árny, kámforrá vált szóbeszéd.
Minden porszem összeáll, az ki látja földre száll.
Fakó köddel este jő, s hajnalban áll tovább.
Nóra a homályos lány.
A homályos lány…
Ha tetszett a dalszöveg, vess egy pillantást egyéb felületeinkre is:
Konyhaproduktív (@konyhaproduktiv) • Instagram-fényképek és -videók
Mesekönyvünk:
