konyhaproduktív

konyhaproduktív

Ilyen volt a 95. Ünnepi Könyvhét

Konyhavlog ( Csanaki György Zsolt és Csanaki Ádám )

2024. július 08. - Konyha.produktív

Ilyen volt a 95. Ünnepi Könyvhét, legalábbis ahogy mi láttuk. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy mi a népszerűbb az utca embere szemében a vers vagy a novella. Amennyiben jobban megismernéd alkotópárosunkat, tekintsd meg ezt a videót. Több témát is boncolgatunk, ahogy felidézzük a Könyvhét eseményeit.

A homályos lány balladája

Konyhadalszöveg (Csanaki György Zsolt és Csanaki Ádám)

A homályos lány balladája

 a_homalyos_lany_alairt.jpg

Buszmegálló szélfogón, plexi visszaverte fény.

Csak halk sárgán tékozol, léptén tréfás holdkaréj.

Alant álldogál a lány, tükörképe semmiség.

Ott sincsen talán, léte életlen kísért.

 

Minden foszlány összeáll, üres hajszál föl-le száll.

Virgonc köddel este jő, s hajnalban áll tovább.

Nóra a homályos lány.

Nóra a homályos lány.

 

Cipője mellé lenéz, csak tócsa tükröt lát.

Kabátjába súg a szél, szeme a csenden üvölt át.

Rajta kívül senki nincs, de ő se része a tájnak.

Mint áttetsző görbe tincs, egy gomb elpattant cérnaszála.

 

Minden szótag összeáll, üres buszra föl-le száll.

Vaskos köddel este jő, s hajnalban áll tovább.

Nóra a homályos lány.

Nóra a homályos lány.

 

És Nóra tudja jól, hogy vissza, Nóra néz reá.

Tűnő képén áthajol, felismervén önmagát.

Ha most bárki láthatná, így szólna – Nóra, oh be szép! –

Homálya szembe ötlő árny, kámforrá vált szóbeszéd.

 

Minden porszem összeáll, az ki látja földre száll.

Fakó köddel este jő, s hajnalban áll tovább.

Nóra a homályos lány.

A homályos lány…

 

Ha tetszett a dalszöveg, vess egy pillantást egyéb felületeinkre is:

Konyhaproduktív - YouTube

Facebook

Konyhaproduktív (@konyhaproduktiv) • Instagram-fényképek és -videók

Mesekönyvünk:

Pacsmagoncok

Fifty's Heaven Kerülő út

Konyhadal

Képzeljétek, egyik dalszövegünk még a televízióba is bekerült, a Fifty's Heaven rockabilly zenekar jóvoltából. Gábor Kalatovics előadásában hallgathatjátok a Kerülő út című számot. Jó szórakozást!

dalszerző : Kalatovics Gábor

dalszöveg: Konyhaproduktív

Muzsika TV

Konyhánk a médiában

Konyhapillanat ( Csanaki György Zsolt és Csanaki Ádám )

Idén mi is ellátogattunk a 95. Ünnepi Könyvhét forgatagába. A véletlen úgy hozta, hogy összefutottunk Bognár Edmonddal, az Edmond Könyvkuckója youtube csatorna alkotójával. A videójában 14:10-től a saját szavaival mesél a találkozásról. Vessetek egy pillantást a csatornájára. Nagyon ért a könyvekhez, számtalan könyvajánló van fent a csatornáján. Néhány ajánlója nyomán, magunk is vettünk már kezünkbe egy-egy kötetet.
Ha Edmond meghozta a kedved a Pacsmagoncokhoz, a www.pacsmagoncok.hu oldalon megtalálod.

Konyhánk kitelepült a 33. Wekerlei Napokra

 

Készítettünk egy rövid összefoglaló videót a legutóbbi wekerlei kitelepülésünkről. Jó szórakozást.

33. Wekerle Napok

Konyhapillanat ( Csanaki György Zsolt és Csanaki Ádám )

Most hétvégén ismét kitelepültünk, a helyszín ezúttal a Kispest szívében található Kós Károly tér volt. A Wekerle Napok idén ünnepelte a 33. megrendezett alkalmat. Sokan látogatták meg a Konyhaproduktív standját is. Mi remekül éreztük magunkat. A felnőtteknek ajándék novellával, a gyerekeknek kis színezőkkel kedveskedtünk. Sok kedves embert ismertünk meg, kik közül többen is egyedi rajzocskával ellátott könyvvel távoztak. Vasárnap egyesek még visszatértek elmondani, hogy mennyire tetszett nekik a Pacsmagoncok. Az ilyen élmények miatt, már megérte megírni ezt a kis történetet. Reméljük, idén még lesz alkalmunk standot állítani.

www.pacsmagoncok.hu

1.jpg436704548_977656754004123_6324265733975031425_n.jpg436724334_760068599612492_4083036085677689252_n.jpg441873113_440041372068106_783353269043927392_n.jpg441959938_978031323931472_5851640787234332065_n.jpg441906806_1266787687634382_4493263088977389396_n.jpg441938273_1305834314153552_8344456272443129377_n.jpg441908716_3869351176683616_669211476396580592_n.jpg441958616_2711317475694001_2249792471782646803_n.jpg436708429_1395062401176313_9110502134837243382_n.jpg

Vasvilla

Konyhanovella ( Csanaki Ádám és Csanaki György Zsolt )

Vasvilla

 vasvilla_jpg.jpg

 

Mi történt? Nem emlékszem pontosan. Mérhetetlen fáradtság ül rajtam. Talán otthon vagyok, csak elbóbiskoltam? Nem! 

         A fülem sípol, és különös zsibbadtságot érzek a felső testem egészében. Az orromba kellemes illatok kúsznak. Készülő pecsenyehúsra emlékeztet, de a szagban van valami, amit nem tudok hová tenni. Megborzongok. A számban fémes ízt fedezek fel. Talán vér. Nem érzek fájdalmat.

         Halott lennék? Kizárt! Élek, annyi bizonyos. Ki kéne nyitnom a szemem.
        A testem alig akar engedelmeskedni. Remegő pillákkal, lassan veszem rá a szemhéjam, hogy táruljon.

         Homályos minden, de van, amit így is felismerek. Füst. Sűrűn gomolygó füst. Lassan tisztul a kép. Hópelyhek hullnak az égből, esetleg pernye, tán a kettő keveréke. Valamilyen fekete folt rebben át a látóteremen. Csak egy madár.

         Tehát nem otthon vagyok. Mégis, hogy kerültem a szabadba?

         Jobbra billentem a fejem, őrjítő fájdalom hasít belé. Ködös tekintetem egy házra esik. Teljesen leégett. Az ablak roncsain egy elszenesedett alak lóg ki félig. Valaha ember lehetett. A különös szagot, onnan hordja felém a téli szellő.
         Megpróbálok felülni, de képtelen vagyok rá. Mint villámcsapás robban a fájdalom a vállamba. Oda kapom a fejem, így most még jobban hasogat. Egy törött vasvilla áll ki belőle. Rejtély, hogy nem tűnt fel eddig.

         Épségben maradt kezemet mozdítom, megpróbálom kihúzni. Amint hozzáérek a vasvilla nyeléhez, könny szökik a szemembe. Kínok árán sikerül megmozdítani. Húzom. Minden megmaradt erőmet beleadom. Ordítok. Hangosan. Mikor végre kifordul belőlem, elsötétül körülöttem a világ.

         Ki tudja, mennyi idő múlva térek magamhoz. A vasvilla a porban pihen. Nagyon lassan tornászom magam ülő helyzetbe. Tortúra minden apró mozdulat.

         Még csöng a fülem, de a köröttem elterülő néma falu kiáltása a csontomig hatol. Csak a varjak károgása töri meg a csöndet. Hullák mindenütt. Parasztemberek, asszonyok, és gyerekek. Hogy történhetett ez? Hogy kerültem a pokolnak ebbe az őrjítően csendes bugyrába?

         Erőt veszek magamon. Kínkeserves felállni, de élőként nem fekhetek tovább a holtakkal. A lábam meg-megbicsaklik. Szörnyen gyengének érzem magam. Vissza kell jutnom a táborba. Vánszorgó léptekkel indulok el.

         Kutatok az emlékeim között. Egy megtermett legény, talán istállófiú, félelemmel vegyes dühtől eltorzult arccal ront rám a vasvillájával. Eltalál. A segítségemre siető társam, egyetlen mozdulattal választja el támadóm fejét a nyakától. Alig bírok állva maradni, rosszul vagyok. Le kell vennem a sisakot, nem kapok levegőt. Eldőlök és a fejem egy kút peremén koppan. Még emlékszem társam, páncélba bújtatott, csizmás lábára. Önkívületi állapotba kerültem, és ő azt hihette meghaltam. Mozdulatlanságom, és az égbe meredő vasvilla, mindenki mást is ebbe a hitbe ringatott.

         Bajtársaim már feldúlták a falut, ami értéket találtak elvitték. Minden élőt kardélre hánytak.

         Győzködöm magam, hogy megérdemelték, hiszen pogányok voltak. Ellenszegültek Isten akaratának. A bűnben dagonyáztak.

         Ekkor megakad a szemem, egy nőn, aki testével próbálta védeni a gyermekét. Tehát a csecsemőket sem kímélték, állapítom meg. Be kell látnom, itt mészárlás történt.

         Egyik halott bajtársam kihűlt testéből, termetes varjú lakmározik. Jól ismertem őt, kemény fickó volt. Fehér tunikáján, már nem csak a kereszt piros. Csodálkozom, hogy a képzetlen falulakók éppen őt intézték el, pedig szikla szilárd hite volt.

         Tovább botorkálok. Egy szekéren gyönyörű fiatal lány fekszik. Nyaka átvágva, szoknyája félre tolva. Sejtem mi történhetett vele. Elfog a rosszullét.

         Isten katonájának hívnak minket, de csak az egyház egyszerű bérgyilkosai vagyunk, döbbenek rá. Sőt, rosszabbak, erőszakos, alávaló fosztogatók.

         Míg gyermek voltam a pap prédikált Isten jóságáról. A hullákat figyelve már kétlem, hogy ez lett volna Isten szándéka.

         – Én ebben nem veszek részt!  – jelentem ki az eget fürkészve.

         Az egyház keressen mást, aki családokat írt ki Isten nevében.

         Megpróbálok szabadulni súlyos páncélzatomtól. Kínok árán sikerül kibújtatnom sérült karomat a vállvértből. Földre dobom. Egy idős férfi fekszik mellettem kitekeredve, ruhája felgyűrődve, kilátszik a hasa. Micsoda szégyenteljes póz. Tátott szájából vér bugyborékol.

Ugyan olyan ember, mint bárki az én falumból. Igaz, másban hitt, de az élete szinte semmiben nem különbözött a miénktől. Megszületett, tanult, dolgozott, szeretett, és végül meghalt.

         – Istenem, hogy engedhetted ezt meg?  – motyogom kiüresedett tekintettel.

         Nem! Ez nem rajta múlott, állapítom meg. A hataloméhes ember hibája ez. Szabad akaratot adott az embereknek, nem hibáztathatom emiatt Istent. Én döntöttem úgy, hogy hiszek azoknak, akik Isten szócsövének hazudták magukat.

         Fogalmam sincs hogyan tovább. A táborba nem mehetek vissza, akkor folytatódna ez a rémálom. Haza sem vehetem az irányt. Amint kiderülne, hogy élek, dezertőrként végeznének ki. Attól fogva a családomnak se lenne nyugta.

         Úgy vagyok vele, hogy elindulok valamerre, és majd menet közben kitalálom, mi legyen. Itt nem maradhatok. Talán elvándorlok egy másik országba, és új életet kezdek.

         Felfelé nézek, nem bírom elviselni a kiirtott falu látványát.

         – Bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit cselekszenek.  – fohászkodom egykori társaim lelkéért.

         Megbotlok. Majdnem hasra esek. A hírtelen mozdulatok sokaságát alaposan megszenvedem. Mikor már csitul a fájdalom, lepillantok. Felismerem a halottat. Nyitva maradt szemében meglepetés tükröződik. Megmentette az életem, amikor hátrahagyott meghalni.

         Elmormolok egy imát, és lecsukom a halott szemét. Már békésnek tűnik.

         Átgondolom a történteket, és mire a végére érek, a hitem erősebb, mint valaha.

         Az én kezem hála Istennek tiszta maradt. Az Ő akarata érvényesült, mikor az első hadjáratomon, az első faluban, leszúrt az első paraszt, aki szembe jött velem. Nem ontottam vért, és már tudom, soha nem is fogok!

 

Elérhetőségeink:

Pacsmagoncok

Facebook

Konyhaproduktív (@konyhaproduktiv) • Instagram-fényképek és -videók

LátványKonyha 2024

Konyhapillanat ( Csanaki György Zsolt és Csanaki Ádám )

LátványKonyha 2024
A hétvégénk meglehetősen mozgalmasra sikeredett. Rengeteg érdeklődő látogatta meg a standunkat, és megannyi egyedi rajz született, amit helyben készítettünk el. A kicsik kifestőt, a nagyok verset, vagy novellát kaptak ajándékba. Az eső ugyan nem kedvezett, de mi beköltöztünk a garázsba, és ott rendületlen lelkesedéssel folytattuk tovább. Sok érdekes embert megismertünk, reméljük legközelebb még többetekkel találkozhatunk személyesen is.
img_4295.jpg
img_4298.jpg
img_4300.jpg
435594824_1336422721081348_2561623945183312689_n.jpg435412879_1197659141222169_1685702847794002374_n.jpggari_2.jpggari_3.jpggari_4.jpggarazs_1.jpggarazs_2.jpggari_1.jpg

LátványKonyha 2024

Konyhánk szombaton (2024.04.20) nyílt napot tart a festői Wekerletelepen. Megismerheted az alkotókat, bepillantást nyerhetsz egy-egy rajz elkészítésébe, sőt bezsebelhetsz egy egyedi példányt a mesekönyvünkből. A kicsiknek színezővel készülünk. Reggel 9:00-tól 14:00-ig megtalálsz minket a Konyhaproduktív standjánál.

Elérhetőségeink:

Pacsmagoncok

Facebook

Konyhaproduktív (@konyhaproduktiv) • Instagram-fényképek és -videók

A Fotócikk-kereskedő

Konyhanovella ( Csanaki Ádám és Csanaki György Zsolt )

A Fotócikk-kereskedő

 a_fotocikk-kereskedo_alairt.jpg

Kezébe vette a szovjet gyártmányú, Zenit-E Global típusú fényképezőgépet. Szerette ezt a márkát. Ujjával gyengéden simított végig a Helios-44-2 objektíven. Rutinos mozdulattal tekerte vissza a filmet.

– Tíz munkanap a várakozási idő. – tájékoztatta a Fotócikk-kereskedő az ügyfelét, miközben a szerkezetből kibányászta a tekercset.  – Amennyiben megadja az elérhetőségeit jelentkezem, amint elkészültek a képek.

– Rendben.  – bólogatott a megrendelő, majd lediktálta a nevét, telefonszámát. Elköszöntek egymástól. 

A Fotócikk-kereskedő imádta a munkáját. Örömmel lépett a sötétkamrába, hogy a vörös fény derengésében előhívja a képeket. A filmet nem érheti fény, ezért a jótékony sötétségben vette ki a tekercsből.

Megannyi életbe volt lehetősége bepillantást nyerni, mióta a szakmában ténykedett. Családi nyaralások, esküvők, születésnapok, házibulik, karácsonyok. Ahány ember, annyiféle szokás és nézőpont. Sokan bele sem gondolnak, hogy a Fotócikk-kereskedő minden képet lát, olyanokat is, amiket nem szívesen osztanának meg egy idegennel. Ostoba grimaszok, balesetek, részeges tivornyák, bizarr erotikus játékok, gusztustalanságok. Nincs olyan, amivel a Fotócikk-kereskedő még nem találkozott.

A Fotócikk-kereskedőnek is volt egy titka, amiről senki nem tudott. Saját használatra, néhány képet önmagának is előhívott. Egy nagy, sárga albumba gyűjtögette a lopott élettöredékeket. Kitalált neki egy címet, majd fölé írta a dátumot, a megrendelő nevét és végül beragasztotta.

Ezúttal is mohón tanulmányozta a képeket a vöröslő szobában. A megfelelő folyadékban ázó, fényérzékeny anyagon, lassan bontakoznak ki a részletek. A Fotócikk-kereskedő bizsergést érzett, amint megjelentek az első arcok a lapokon. Izgatottá vált, hogy talán ezen a napon is bővítheti a gyűjteményét.

Végig nyalta szája szélét, mikor már kivehetőek lettek a vonalak. Böngészni kezdett. Képtelen volt türtőztetni magát, még egy nagyítót is bevetett, hátha a háttérben rejtőzik szenvedélyének tárgya. 

Vicces szituációk, pucéremberek, és a megbotránkoztató fotográfiák, teljesen hidegen hagyták.

Egyre fogyatkoztak a lehetőségek, ám az utolsó előtti képen észrevette.

– Igen!  – lihegte elérzékenyült mámorban. 

Családi reggelizés, a müzlis dobozon pedig ott van, amit keresett. A banán. Ezúttal egy mókás rajzolt banán fogyasztotta a banános müzlit.

– Tökéletes!  – rebegte, és hangosan összecsapta a tenyerét.

A Fotócikk-kereskedő sietve másolta le a fényképet és türelmesen várta, hogy a lapok megszáradjanak. Arcán kaján vigyor terült el. 

Felcsapta a sárga albumot, és ábrándosan nézte végig, az eddigi képeket. Mily gyönyörű banánok, gondolta, és a hideg végigfutott a gerincén.

Az első képnek, a ”Banán a motorháztetőn” címet adta. Úgy vélte, ez az elnevezés mindent elmond.

Helyet kapott az albumban egy igazi banánfa, rengeteg banánnal. Egy banános pólós fiatalember. Egy banános tapéta előtt mosolygó család. Egy filctollal összefirkált banán. Banán az asztalon, a sátorban, szilveszterezők mögött a háttérben, egy fára szögelt banán, és még számos ízléses installáció. Érett, éretlen, hámozott, érzékien szájba vett, megrohadt, elejtett.

Mennyi banán, mennyi egyéni látásmód, mennyi perspektíva.

A Fotócikk-kereskedő gyűjteményének ékköve, a "Banán héjástul" fantázianévre keresztelt remekmű lett. A ragadozó madár, éppen rátámad egy eleresztett, banánt ábrázoló héliumos lufira. Valószínűsíthető, hogy e szemet gyönyörködtető alkotás a városligeti majálison készült. Maga volt a harmónia. Ha a Fotócikk-kereskedő csak rá gondolt, pillangók verdestek a gyomrában.

Legszívesebben napestig nézegetné kedvenc képeit, de lassacskán vissza kellett térnie az eladótérbe. Ezért inkább rituálisan kisimítgatta a soron következő üres oldalt, felírta a "Banánt evő banánt evők" címet, a megrendelő nevét, dátumozta, majd beragasztotta új szerzeményét.

A banánok látványától eltelt, így könnyed, elégedett léptekkel tért vissza a pulthoz.

Évek teltek el így. A Fotócikk-kereskedő haja deresedni kezdett, és a gyűjteménye lassan ugyan, de folyamatosan gyarapodott.

Kezdetben a rossz minőségű digitális gépek még nem lombozták le, sőt mi több, ő csak nevetett a balekokon, akik beruháztak egy ilyen méregdrága szerkezetre. A kezdeti nehézségek után, azonban a technológia rohamos fejlődésnek indult.

Bekövetkezett az analóg fényképezőgépek alkonya, és a Fotócikk-kereskedő egyre kevesebb megrendelést kapott. A digitalizáció az ő szakmáját sem kímélte. Rövidúton már fényképezőgépre sem volt szüksége az embereknek, mert egykori kuncsaftjai a telefonjukat kezdték használni a képek elkészítéséhez.

A Fotócikk-kereskedő aprócska, egykor nyüzsgően vidám boltja, mostanra megkopott, szomorú kis helyiség lett. Minden nap reggelén, pontban hét nulla nullakor, reménykedve fordította át a kis zárva táblácskáját, de idejétmúlt üzlete szinte láthatatlanná vált, a villódzó modern árudák rengetegében. Bevétel híján meghozta élete legnehezebb döntését. Elővette rejtekéből a nagy, sárga albumot, a hóna alá csapta, majd könnyes szemmel véglegesen bezárta kicsiny boltja ajtaját.

Elvállalt egy állást, amiből ugyan megélt, de nem lelte benne örömét. Nem csoda, hisz nem volt lehetősége gyarapítani a gyűjteményét.

A lelkét feszítő gyötrő érzést megpróbálta orvosolni. Maga kezdte fotózni a banánokat. Egyre csak vásárolta a déli gyümölcsöt, hogy minél különlegesebb módon fényképezhesse le saját Minolta x-700-asával őket. A spájzból kialakított sötétszobában hívta elő a képeket.

Szomorúan konstatálta, hogy a bizsergető érzés elmarad. Elvégre tudta mire számíthat az új képektől. Épp a lényeg, az izgalom veszett kárba ezzel a módszerrel, meg természetesen a tonnányi banán is. A még zöld, sárga, és barna banánok is sorra a kukában landoltak.

A Fotócikk-kereskedő, viszont nem hagyta annyiban. Minden lomtalanításon megjelent, és áttúrta a szeméthalmot, abban a reményben, talán rábukkan egy-egy hagyományos eljárással előhívott fényképre. Néha talált ugyan, de a szerencse elkerülte őt. Soha nem lelt banánt ábrázoló képet, így a gyűjteményét sem tudta gyarapítani.

Lassacskán felhagyott a banánfényképészettel is. Észre sem vette, de egy megsavanyodott öregember vált belőle, aki nem érti a mai világot. Sosem követte az aktuális trendeket, így az internettel kapcsolatban is csak úgy volt, ez is csak egy múlandó hóbort épp, mint az analóg fényképezőgépek voltak egykor.

Egy túlbuzgó szembeszomszéd, hívta fel rá a figyelmét, hogy az interneten bármi megtalálható.

– És azt mondja Albert, ha beírom ebbe az internetbe, hogy teszem azt, például… banán, akkor…

– Akkor Jancsi bácsi, számtalan cikket, képet, vagy videót fog találni a banánokról. Igen!  – mondta az amúgy mihaszna szomszéd.

A Fotócikk-kereskedő arcán, bármenyire is próbálta türtőztetni magát, vágyakozó mosoly jelent meg. Ez az Albert, valószínű, még sosem látta mosolyogni, ugyanis meglepődve figyelte a reakcióit. Mielőtt válaszolt, rendezte az ábrázatát.

– Segítene nekem kedves Albert? Szeretnék én is egy ilyen… internetet.

Hamarosan vásárolt egy laptop típusú számítógépet, amit Albert idegesítő, rosszéletű fia, helyezett üzemkész állapotba. A valószínűleg sátánista tinédzsert, már látta korábban kábítószeres cigarettát szívni, de azt el kellett ismernie, a fiú értette a dolgát, már amennyiben számítástechnikai eszközökről volt szó.

– Itt kell bekapcsolni.  – magyarázta a fiú, míg a Fotócikk-kereskedő bőszen jegyzetelt.  – A kurzort, erre az ikonra vigye, és az egérrel kétszer kattintson rá.

Meg tudta volna pofozni ezért a lekezelő hangnemért, de ezúttal a cél szentesítette az eszközt, ezért nem hagyta magát felidegesíteni.

– Ide kell beírni, amit keresni tetszik, majd enter, és mint látja, már meg is jelent a keresett szöveg.  – mutatta a lépéseket unottan.

Az internetet valóban lenyűgözőnek találta a Fotócikk-kereskedő, és mérges volt magára, amiért előbb nem köttette be.

Azt hitte, soha többé nem tapasztalhatja meg, de mikor a szomszéd kölke végre magára hagyta, nagy izgalom kerítette hatalmába. Remegő kézzel tolta orrára az olvasószemüvegét, és félve pötyögte be a „B,A,N,Á,N” betűkombinációt.

– Enter!  – mondta föl a leckét, és megnyomta az említett gombot.

Az internet működésbe lépett, és egy másodperccel később számtalan banánt ábrázoló kép tárult a szeme elé. Boldog volt. Sorra nézegette a fényképeket, még a nyála is kicsordult, ahogy a monitorra meredt.

Egy héten keresztül szinte ki se mozdult a lakásból. De, mint minden jóra, erre is rá lehetett unni. Jó volt nézegetni őket, de a kezdeti öröm, lassan a múlt homályába veszett. Így, hogy bármikor hozzáférhetett vágyai tárgyához, az nagyban veszített élvezeti érétkéből.

Heti rendszerességgel továbbra is belekukkantott az internetbe, hátha talál valami jó banános képet, de azt mérhetetlenül sajnálta, hogy a nagy, sárga album továbbra sem bővülhetett.

– Csak két oldal van hátra az albumból! Nem akarok úgy meghalni, hogy nem sikerül megtölteni.  – nyöszörögte a templomban, imára kulcsolt kézzel.

Pár héttel később teljesen véletlenül bukkant rá egy nem banánokkal foglalkozó weboldalra. Átlagemberek töltötték fel az eladni kívánt portékájukat. Nem gondolta, hogy szerencsével járhat, de mégis megpróbálta. Nagyot dobbant a szíve, amikor meglátta a régi fotográfiákat az online piactéren. Voltak itt teli fotóalbumok hagyatékból, és önálló fényképek is.

Először az önálló fényképeket vizsgálta át, épp olyan alapossággal, mint ahogy régen, kedvenc nagyítójával tette. Felállt a szőr a kezén, ahogy kutakodott. A hetedik képnél borzongás futott végig a Fotócikk-kereskedőn.

– Tökéletes!  – mondta ki ismét a szót, amit már évtizedek óta nem vett a szájára.

Csak 500 Magyar Forintot kért érte az eredeti tulaj, plusz a postaköltséget, de volt személyes átvételre is lehetőség. Félt, hogy a postán elkallódna, ezért felkerekedett, és vonatra szállt. Soha ily felszabadultnak nem érezte még magát. 130 kilométert tett meg, de megérte.

Nehezen találta meg a címet és rettegett, hogy tán az eladó nem lesz otthon, mégis első csengetésre ajtót nyitott, ragyogó mosollyal az arcán.

– Ön jött a fényképért?  – kérdezte a nő kedvesen.

– I… igen!  – dadogta a Fotócikk-kereskedő.

– Egy perc és hozom.

Ilyen hosszúnak percet még nem érzékelt.

– Itt is van!  – lengette meg a nő a fényképet.

– Biztosan nem kell magának?  – kapkodott levegő után a Fotócikk-kereskedő mikor megpillantotta.

– Dehogy!  ­– kuncogott a nő.

– De hát miért adja el?

– Most költöztünk ide és a padláson találtam. Kidobni nem akartam. Gondoltam felteszem a netre, hátha van kereslet a régi képekre. Tessék!  – nyújtotta át a nő a lapocskát.

A felvétel sötétvöröses szépia tónusú volt, valószínűleg a szakszerűtlen előhívásnak köszönhetően, de a Fotócikk-kereskedő így is gyönyörűségesnek találta. Az ellenérétket sietősen az eladó kezébe nyomta, majd végre kézbe vehette az elnyűtt fényképet.

A kép egy 80-as évekbeli családot ábrázolt, ahogy a szőnyegen ülve mosolyognak. Apuka, anyuka és két gyermek. Mindenki egyenesen a fényképezőgépbe bámult pirosan izzó szemekkel, kivéve a kisebbik gyereket, aki egy mikulászacskóval bajlódott éppen. Akadt benne földimogyoró, apró virgács, néhány mandarin és természetesen a banán. Csak a csücske látszódott ki, de határozottan ott volt.

Ekkor a Fotócikk-kereskedő elsírta magát, majd a szívéhez szorította a képet, és térdre rogyott. Az eladó aggodalmas hangja, épp csak áthatolt az örömteli zokogáson.

– Te jó ég! Minden rendben? Hívjak mentőt?  – próbálta az idegen talpra állítani a Fotócikk-kereskedőt.

Kicsattanó mosollyal nézett rá a könnyek fátyolfüggönyén.

– Minden a legnagyobb rendben, most már minden rendben lesz!  – Jelentette ki a Fotócikk-kereskedő, majd sarkon fordult, és otthagyta a megrökönyödött nőt.

A hosszadalmas vonatúton nem győzte csodálni a fényképet, és képtelen volt abbahagyni a mosolygást. Közben elképzelte, mily isteni érzés lesz felcsapni a nagy, sárga albumot, és az adatok felvitele után, beragasztani új szerzeményét. Már a címét is kitalálta.

A remény új életet adott számára. Az internet számtalan eladásra váró albumot kínált még, amikbe nem kaphatott eddig betekintést. Felkutat régiségkereskedőket, ócskás piacokat is, és az összes létező fényképet megkaparintja az internetről. Elvégre mindegyik album, potenciálisan banánt is tartalmaz.

 Elérhetőségeink:

Facebook

Konyhaproduktív (@konyhaproduktiv) • Instagram-fényképek és -videók

Konyhaproduktív - YouTube

 

 

süti beállítások módosítása