Konyhánk szombaton (2024.04.20) nyílt napot tart a festői Wekerletelepen. Megismerheted az alkotókat, bepillantást nyerhetsz egy-egy rajz elkészítésébe, sőt bezsebelhetsz egy egyedi példányt a mesekönyvünkből. A kicsiknek színezővel készülünk. Reggel 9:00-tól 14:00-ig megtalálsz minket a Konyhaproduktív standjánál.
Elérhetőségeink:
Konyhaproduktív (@konyhaproduktiv) • Instagram-fényképek és -videók
A Fotócikk-kereskedő
Kezébe vette a szovjet gyártmányú, Zenit-E Global típusú fényképezőgépet. Szerette ezt a márkát. Ujjával gyengéden simított végig a Helios-44-2 objektíven. Rutinos mozdulattal tekerte vissza a filmet.
– Tíz munkanap a várakozási idő. – tájékoztatta a Fotócikk-kereskedő az ügyfelét, miközben a szerkezetből kibányászta a tekercset. – Amennyiben megadja az elérhetőségeit jelentkezem, amint elkészültek a képek.
– Rendben. – bólogatott a megrendelő, majd lediktálta a nevét, telefonszámát. Elköszöntek egymástól.
A Fotócikk-kereskedő imádta a munkáját. Örömmel lépett a sötétkamrába, hogy a vörös fény derengésében előhívja a képeket. A filmet nem érheti fény, ezért a jótékony sötétségben vette ki a tekercsből.
Megannyi életbe volt lehetősége bepillantást nyerni, mióta a szakmában ténykedett. Családi nyaralások, esküvők, születésnapok, házibulik, karácsonyok. Ahány ember, annyiféle szokás és nézőpont. Sokan bele sem gondolnak, hogy a Fotócikk-kereskedő minden képet lát, olyanokat is, amiket nem szívesen osztanának meg egy idegennel. Ostoba grimaszok, balesetek, részeges tivornyák, bizarr erotikus játékok, gusztustalanságok. Nincs olyan, amivel a Fotócikk-kereskedő még nem találkozott.
A Fotócikk-kereskedőnek is volt egy titka, amiről senki nem tudott. Saját használatra, néhány képet önmagának is előhívott. Egy nagy, sárga albumba gyűjtögette a lopott élettöredékeket. Kitalált neki egy címet, majd fölé írta a dátumot, a megrendelő nevét és végül beragasztotta.
Ezúttal is mohón tanulmányozta a képeket a vöröslő szobában. A megfelelő folyadékban ázó, fényérzékeny anyagon, lassan bontakoznak ki a részletek. A Fotócikk-kereskedő bizsergést érzett, amint megjelentek az első arcok a lapokon. Izgatottá vált, hogy talán ezen a napon is bővítheti a gyűjteményét.
Végig nyalta szája szélét, mikor már kivehetőek lettek a vonalak. Böngészni kezdett. Képtelen volt türtőztetni magát, még egy nagyítót is bevetett, hátha a háttérben rejtőzik szenvedélyének tárgya.
Vicces szituációk, pucéremberek, és a megbotránkoztató fotográfiák, teljesen hidegen hagyták.
Egyre fogyatkoztak a lehetőségek, ám az utolsó előtti képen észrevette.
– Igen! – lihegte elérzékenyült mámorban.
Családi reggelizés, a müzlis dobozon pedig ott van, amit keresett. A banán. Ezúttal egy mókás rajzolt banán fogyasztotta a banános müzlit.
– Tökéletes! – rebegte, és hangosan összecsapta a tenyerét.
A Fotócikk-kereskedő sietve másolta le a fényképet és türelmesen várta, hogy a lapok megszáradjanak. Arcán kaján vigyor terült el.
Felcsapta a sárga albumot, és ábrándosan nézte végig, az eddigi képeket. Mily gyönyörű banánok, gondolta, és a hideg végigfutott a gerincén.
Az első képnek, a ”Banán a motorháztetőn” címet adta. Úgy vélte, ez az elnevezés mindent elmond.
Helyet kapott az albumban egy igazi banánfa, rengeteg banánnal. Egy banános pólós fiatalember. Egy banános tapéta előtt mosolygó család. Egy filctollal összefirkált banán. Banán az asztalon, a sátorban, szilveszterezők mögött a háttérben, egy fára szögelt banán, és még számos ízléses installáció. Érett, éretlen, hámozott, érzékien szájba vett, megrohadt, elejtett.
Mennyi banán, mennyi egyéni látásmód, mennyi perspektíva.
A Fotócikk-kereskedő gyűjteményének ékköve, a "Banán héjástul" fantázianévre keresztelt remekmű lett. A ragadozó madár, éppen rátámad egy eleresztett, banánt ábrázoló héliumos lufira. Valószínűsíthető, hogy e szemet gyönyörködtető alkotás a városligeti majálison készült. Maga volt a harmónia. Ha a Fotócikk-kereskedő csak rá gondolt, pillangók verdestek a gyomrában.
Legszívesebben napestig nézegetné kedvenc képeit, de lassacskán vissza kellett térnie az eladótérbe. Ezért inkább rituálisan kisimítgatta a soron következő üres oldalt, felírta a "Banánt evő banánt evők" címet, a megrendelő nevét, dátumozta, majd beragasztotta új szerzeményét.
A banánok látványától eltelt, így könnyed, elégedett léptekkel tért vissza a pulthoz.
Évek teltek el így. A Fotócikk-kereskedő haja deresedni kezdett, és a gyűjteménye lassan ugyan, de folyamatosan gyarapodott.
Kezdetben a rossz minőségű digitális gépek még nem lombozták le, sőt mi több, ő csak nevetett a balekokon, akik beruháztak egy ilyen méregdrága szerkezetre. A kezdeti nehézségek után, azonban a technológia rohamos fejlődésnek indult.
Bekövetkezett az analóg fényképezőgépek alkonya, és a Fotócikk-kereskedő egyre kevesebb megrendelést kapott. A digitalizáció az ő szakmáját sem kímélte. Rövidúton már fényképezőgépre sem volt szüksége az embereknek, mert egykori kuncsaftjai a telefonjukat kezdték használni a képek elkészítéséhez.
A Fotócikk-kereskedő aprócska, egykor nyüzsgően vidám boltja, mostanra megkopott, szomorú kis helyiség lett. Minden nap reggelén, pontban hét nulla nullakor, reménykedve fordította át a kis zárva táblácskáját, de idejétmúlt üzlete szinte láthatatlanná vált, a villódzó modern árudák rengetegében. Bevétel híján meghozta élete legnehezebb döntését. Elővette rejtekéből a nagy, sárga albumot, a hóna alá csapta, majd könnyes szemmel véglegesen bezárta kicsiny boltja ajtaját.
Elvállalt egy állást, amiből ugyan megélt, de nem lelte benne örömét. Nem csoda, hisz nem volt lehetősége gyarapítani a gyűjteményét.
A lelkét feszítő gyötrő érzést megpróbálta orvosolni. Maga kezdte fotózni a banánokat. Egyre csak vásárolta a déli gyümölcsöt, hogy minél különlegesebb módon fényképezhesse le saját Minolta x-700-asával őket. A spájzból kialakított sötétszobában hívta elő a képeket.
Szomorúan konstatálta, hogy a bizsergető érzés elmarad. Elvégre tudta mire számíthat az új képektől. Épp a lényeg, az izgalom veszett kárba ezzel a módszerrel, meg természetesen a tonnányi banán is. A még zöld, sárga, és barna banánok is sorra a kukában landoltak.
A Fotócikk-kereskedő, viszont nem hagyta annyiban. Minden lomtalanításon megjelent, és áttúrta a szeméthalmot, abban a reményben, talán rábukkan egy-egy hagyományos eljárással előhívott fényképre. Néha talált ugyan, de a szerencse elkerülte őt. Soha nem lelt banánt ábrázoló képet, így a gyűjteményét sem tudta gyarapítani.
Lassacskán felhagyott a banánfényképészettel is. Észre sem vette, de egy megsavanyodott öregember vált belőle, aki nem érti a mai világot. Sosem követte az aktuális trendeket, így az internettel kapcsolatban is csak úgy volt, ez is csak egy múlandó hóbort épp, mint az analóg fényképezőgépek voltak egykor.
Egy túlbuzgó szembeszomszéd, hívta fel rá a figyelmét, hogy az interneten bármi megtalálható.
– És azt mondja Albert, ha beírom ebbe az internetbe, hogy teszem azt, például… banán, akkor…
– Akkor Jancsi bácsi, számtalan cikket, képet, vagy videót fog találni a banánokról. Igen! – mondta az amúgy mihaszna szomszéd.
A Fotócikk-kereskedő arcán, bármenyire is próbálta türtőztetni magát, vágyakozó mosoly jelent meg. Ez az Albert, valószínű, még sosem látta mosolyogni, ugyanis meglepődve figyelte a reakcióit. Mielőtt válaszolt, rendezte az ábrázatát.
– Segítene nekem kedves Albert? Szeretnék én is egy ilyen… internetet.
Hamarosan vásárolt egy laptop típusú számítógépet, amit Albert idegesítő, rosszéletű fia, helyezett üzemkész állapotba. A valószínűleg sátánista tinédzsert, már látta korábban kábítószeres cigarettát szívni, de azt el kellett ismernie, a fiú értette a dolgát, már amennyiben számítástechnikai eszközökről volt szó.
– Itt kell bekapcsolni. – magyarázta a fiú, míg a Fotócikk-kereskedő bőszen jegyzetelt. – A kurzort, erre az ikonra vigye, és az egérrel kétszer kattintson rá.
Meg tudta volna pofozni ezért a lekezelő hangnemért, de ezúttal a cél szentesítette az eszközt, ezért nem hagyta magát felidegesíteni.
– Ide kell beírni, amit keresni tetszik, majd enter, és mint látja, már meg is jelent a keresett szöveg. – mutatta a lépéseket unottan.
Az internetet valóban lenyűgözőnek találta a Fotócikk-kereskedő, és mérges volt magára, amiért előbb nem köttette be.
Azt hitte, soha többé nem tapasztalhatja meg, de mikor a szomszéd kölke végre magára hagyta, nagy izgalom kerítette hatalmába. Remegő kézzel tolta orrára az olvasószemüvegét, és félve pötyögte be a „B,A,N,Á,N” betűkombinációt.
– Enter! – mondta föl a leckét, és megnyomta az említett gombot.
Az internet működésbe lépett, és egy másodperccel később számtalan banánt ábrázoló kép tárult a szeme elé. Boldog volt. Sorra nézegette a fényképeket, még a nyála is kicsordult, ahogy a monitorra meredt.
Egy héten keresztül szinte ki se mozdult a lakásból. De, mint minden jóra, erre is rá lehetett unni. Jó volt nézegetni őket, de a kezdeti öröm, lassan a múlt homályába veszett. Így, hogy bármikor hozzáférhetett vágyai tárgyához, az nagyban veszített élvezeti érétkéből.
Heti rendszerességgel továbbra is belekukkantott az internetbe, hátha talál valami jó banános képet, de azt mérhetetlenül sajnálta, hogy a nagy, sárga album továbbra sem bővülhetett.
– Csak két oldal van hátra az albumból! Nem akarok úgy meghalni, hogy nem sikerül megtölteni. – nyöszörögte a templomban, imára kulcsolt kézzel.
Pár héttel később teljesen véletlenül bukkant rá egy nem banánokkal foglalkozó weboldalra. Átlagemberek töltötték fel az eladni kívánt portékájukat. Nem gondolta, hogy szerencsével járhat, de mégis megpróbálta. Nagyot dobbant a szíve, amikor meglátta a régi fotográfiákat az online piactéren. Voltak itt teli fotóalbumok hagyatékból, és önálló fényképek is.
Először az önálló fényképeket vizsgálta át, épp olyan alapossággal, mint ahogy régen, kedvenc nagyítójával tette. Felállt a szőr a kezén, ahogy kutakodott. A hetedik képnél borzongás futott végig a Fotócikk-kereskedőn.
– Tökéletes! – mondta ki ismét a szót, amit már évtizedek óta nem vett a szájára.
Csak 500 Magyar Forintot kért érte az eredeti tulaj, plusz a postaköltséget, de volt személyes átvételre is lehetőség. Félt, hogy a postán elkallódna, ezért felkerekedett, és vonatra szállt. Soha ily felszabadultnak nem érezte még magát. 130 kilométert tett meg, de megérte.
Nehezen találta meg a címet és rettegett, hogy tán az eladó nem lesz otthon, mégis első csengetésre ajtót nyitott, ragyogó mosollyal az arcán.
– Ön jött a fényképért? – kérdezte a nő kedvesen.
– I… igen! – dadogta a Fotócikk-kereskedő.
– Egy perc és hozom.
Ilyen hosszúnak percet még nem érzékelt.
– Itt is van! – lengette meg a nő a fényképet.
– Biztosan nem kell magának? – kapkodott levegő után a Fotócikk-kereskedő mikor megpillantotta.
– Dehogy! – kuncogott a nő.
– De hát miért adja el?
– Most költöztünk ide és a padláson találtam. Kidobni nem akartam. Gondoltam felteszem a netre, hátha van kereslet a régi képekre. Tessék! – nyújtotta át a nő a lapocskát.
A felvétel sötétvöröses szépia tónusú volt, valószínűleg a szakszerűtlen előhívásnak köszönhetően, de a Fotócikk-kereskedő így is gyönyörűségesnek találta. Az ellenérétket sietősen az eladó kezébe nyomta, majd végre kézbe vehette az elnyűtt fényképet.
A kép egy 80-as évekbeli családot ábrázolt, ahogy a szőnyegen ülve mosolyognak. Apuka, anyuka és két gyermek. Mindenki egyenesen a fényképezőgépbe bámult pirosan izzó szemekkel, kivéve a kisebbik gyereket, aki egy mikulászacskóval bajlódott éppen. Akadt benne földimogyoró, apró virgács, néhány mandarin és természetesen a banán. Csak a csücske látszódott ki, de határozottan ott volt.
Ekkor a Fotócikk-kereskedő elsírta magát, majd a szívéhez szorította a képet, és térdre rogyott. Az eladó aggodalmas hangja, épp csak áthatolt az örömteli zokogáson.
– Te jó ég! Minden rendben? Hívjak mentőt? – próbálta az idegen talpra állítani a Fotócikk-kereskedőt.
Kicsattanó mosollyal nézett rá a könnyek fátyolfüggönyén.
– Minden a legnagyobb rendben, most már minden rendben lesz! – Jelentette ki a Fotócikk-kereskedő, majd sarkon fordult, és otthagyta a megrökönyödött nőt.
A hosszadalmas vonatúton nem győzte csodálni a fényképet, és képtelen volt abbahagyni a mosolygást. Közben elképzelte, mily isteni érzés lesz felcsapni a nagy, sárga albumot, és az adatok felvitele után, beragasztani új szerzeményét. Már a címét is kitalálta.
A remény új életet adott számára. Az internet számtalan eladásra váró albumot kínált még, amikbe nem kaphatott eddig betekintést. Felkutat régiségkereskedőket, ócskás piacokat is, és az összes létező fényképet megkaparintja az internetről. Elvégre mindegyik album, potenciálisan banánt is tartalmaz.
A Fotócikk-kereskedő egy rövid jelenet erejéig feltűnik a szembe szomszédról, Albertről szóló novellánkban:
„A Nagy bornyitó összeesküvés” - konyhaproduktív (blog.hu)
Elérhetőségeink:
Konyhaproduktív (@konyhaproduktiv) • Instagram-fényképek és -videók
A Falvak-Városok egy novella pályázat volt, az Irodalmi Rádió szervezésében, 2024-ben. Mi egy rövid novellával indultunk, amivel elhoztuk a 3.helyezést az indulók közül, a #wekerletelep című szösszenetünkkel. A jobbnál-jobb alkotásokban bővelkedő könyv az Irodalmi Rádió – A gondolatok és az ihlet rádiója (irodalmiradio.hu) szerezhető be.
#wekerletelep
Wekerletelep egy csepp rejtett szeglet Pesten, de tetszene neked, erre megeskeszem. E telepen cseperedtem fel. Gyere velem, elvezetlek.
Erkel Ferenc nevelde egy remek hely, melyben gyermekfejekbe eszet csepegtetnek. E helyen tereltek zeneszeretetre.
Eme telep, rendezett kertek erdeje, benne kedves emberekre lelhetsz. Estefele sem kell rettegned, csellenghetsz kedvedre.
Wekerle centere, s egyben feledhetetlen tere, terjedelmes. Benne edzhetsz, gyepen fetrenghetsz, festegethetsz, s nevethetsz fergetegeset. Nem messze, vehetsz desszertet, s mehetsz vegyes kereskedelembe, esetleg megszentelt helyen vethetsz keresztet.
De felfedezhetsz egyebeket, ereszeken gerle szexet leshetsz meg, teleszedett leveles kennelen veszekedhetsz, s szerteteregetett szennyesekre meresztheted szemed. E helyen rengeteg gesztenye terem, melyet szedegethetsz gyermekeddel, szerelmeddel.
Egy perc sem kell, s bele szeretsz eme mesetelepbe.
Tetszett?
Ez esetben legkevesebb lenne netedbe bepetyegned: #wekerletelep.
Ha Húsvét, akkor Pacsmagoncok! Ráadásul AKCIÓSAN!
https://pacsmagoncok.hu/termek/mesekonyv/
Nem sok idő maradt hátra Húsvétig, csupán 1hét. A gyerekek már nagyon várják, ahogy azt is, hogy végre megkapják a Pacsmagoncok című könyvet.
De miért vedd meg a könyvet a lurkónak?
-Mert számos e könyvben a rajz, és a költés. Gyermekeddel remek időtöltés.
-Szép magyar mondatokba törheted nyelvezeted, És ezzel megnevettetheted környezeted.
-Illusztrációk tekintetében hagyományos. Retusálás nélkül is rendkívül látványos.
-Használata egyszerű. Olvasod, lapozod. Így a gyermeki képzelőerőt megalapozod.
-A történet igaz, s mondandója megtérül. Tanulsága, az együtt töltött idő lesz végül.
A 2024-es évünk, egy pályázat benyújtásával indult, amit az Irodalmi Rádió hirdetett meg, Falvak-városok néven. A feladat nem volt bonyolult, különféle településekről szóló írásokat vártak a résztvevőktől. Mi egy rövid novellával készültünk rá, #wekerletelep címmel.
A 444 oldalas, Falvak-Városok című könyv, 146 jobbnál-jobb verset/novellát rejt magában. Az Irodalmi Rádió szerkesztősége a soroksári Fedák Sári színházban bonyolította le az eredményhirdetést, ahol konyhánk elvihette a 3.helyezést.
Ezúton szeretnénk gratulálni írótársunknak, Kurucz Árpádnak az 1. helyezésért, amit "A kerítés" című novellájával nyert el.
Sokan kérték már, hogy kicsit többet mutassunk meg a Pacsmagoncokból. Úgy döntöttünk, egy kis kedvcsináló gyanánt, megajándékozunk titeket az első fejezettel.
Plüssmagoncok hamarosan! Ha kíváncsi vagy a folytatásra, itt tudod elérni:
Az Arte Tenebrarum Könyvkiadó pályázatára beadott versünk, bekerült az azóta megszűnt kiadó V. versantológiájába, ami „Ki nem látott szépet” címmel jelent meg 2022-ben.
Senkinek fel se tűnt
Valamikor, még iskolás koromban a buszról
Lettem figyelmes egy öregemberre.
Messze felismertem a komor-nagy bajuszról,
S a galambok tömege rendre körbe repkedte,
Belakta a kétszemélyes megálló padját,
Melyen gyakran csak termetes batyuja pihent.
Hol járművek közt sürgött, hol kitette kalapját,
Majd a közeli közértbe vásárolni ment!
Ott lakott! Bizony az utcán, mondom!
Vajon lustasága folytán jutott ide, vagy hibázott?
Szorgosnak tűnt közelebbről nézve olykor,
Mi több, vénségére magát elhagyni sem látszott.
Nem afféle borgőzös fából faragták őkelmét!
Dolga volt neki! Tán több is, mint a buszra váróknak.
Állta a sarat, a kemény telek ködleplét,
Ám érződött, a metsző évek egyre húsba vájóbbak.
Mégis rámosolygott őszen cifra bajsza alól
Sok autósra, ki rögvest feltekerte üvegét.
Mikor végre megcsörrent nagy zsebe a barna zakón,
Fejbillentve megemelte fövegét.
Aztán a következő napon nem láttam többé.
Hogy senkinek fel se tűnt? Azt kétlem!
Alvó gyertyák gyűltek padja köré,
A buszmegálló szegletében.
Az Arte Tenebrarum Könyvkiadó pályázatára beadott versünk, bekerült az azóta megszűnt kiadó IV. versantológiájába, ami „Békevágy” címmel jelent meg 2022-ben.
Macskakaparás
A macska, munkát végez a dívány karzatán.
Körmöli, gyúrja, dorombol mérgem hallatán.
Miért nem az új kaparófáján kapargál?
Rám sem bagzik! Csak a támlát vakarná.
Kalandvágyból teszi? Vagy ösztönből talán?
Karma, cipzár hangot hallat a műbőr oldalán.
Dolga végeztével, fáradt kezem alá somfordál.
Én erre csak simítom, mintha dicsérném:
„Jó voltál!”
Elhunyt Akira Toriyama
Ki, és mi volt hatással a konyhánk alkotópárosára?
Sok írót és költőt felsorolhatnék, számtalan kiváló regényt, mind magyar, mind világirodalmi vonatkozásban. A legnagyobb hatást, viszont Akira Toriyama gyakorolta ránk.
A mai nap, épp emiatt, nagyon szomorúan indult számunkra, ugyanis tudomást szereztünk Toriyama haláláról.
Gyerekek voltunk, és nem rajongtunk úgy az irodalomért, mint most, és a pont-pont- vesszőcske ábrákat épphogy csak meghaladta a rajztudásunk. Iskola után leginkább játszottunk, vagy mesét néztünk.
1997 október 28. és 1999. szeptember 3. között minden gyerek az RTL klubot nézte 14:40-től. Többek közt olyan Japán anime sorozatokat tűztek műsorra a Rajzfilmklubban, mint a Pálya ördögei, Momóka(Manóvári manók), Hello Sandybell!, Candy Candy, Grand pryx, Varázslatos álmok(Sailor Moon). Akkoriban az anime műfaj, még újdonságnak számított, és mi mindet szerettük, ugyanis egészen más kaptafára készültek, mint az addig látott rajzfilmek. Közülük is kiemelkedett egy rajzfilm, a Dragon Ball.
A Dragon Ball hihetetlenül fantáziadús univerzumot mutatott be, más történetvezetési szisztémával, mint amit megszoktunk. Hamar meg tudtuk, mit jelent rajongani valamiért. Elkezdtük videókazettára venni, hogy később is megnézhessük a részeket. Ha csak tehettük Son Gokut és barátait rajzolgattuk, később pedig saját képregény készítésbe fogtunk. A rajzok hasonlóak voltak Toriyama stílusához, és a történet se sokban különbözött a Dragon Ball-étól, de tagadhatatlanul szikrát gyújtott bennünk. A rajzaink és a történeteink egyre jobban eltértek, mostanra már köszönőviszonyba sincsenek az alapművel, de nagyon jó táptalajnak bizonyult. Toriyama Dragon Ball-ja indított el minket a rajz, és a történetvezetés rögös útján.
Itthon nem jól mérték fel a korhatárkarikát. A brutális, véres és a szexualitásra utaló jeleneteket ugyan kivágták, és ha szükséges volt, a szöveget is átírták, mégis botrány robbant a sorozat körül. Az ORTT boszorkányüldözésének ellenére a Dragon Ball rajongóit nem lehetett eltántorítani. Számtalanszor próbálkoztak, hogy hozzájussanak a befejező részekhez, amiket egyébként végig leszinkronizáltak. A Dragon Ball Z 121 részt élt meg az RTL klubbon, és utána 4 videokazettát is kiadtak, de a végéig így sem jutottak el. 14évet kellett várni a magyar rajongóknak, hogy hiánytalanul megnézhessék a sorozatot. Azóta is töretlen a népszerűsége, nem csak itthon, de világszerte is.
De ki is volt Akira Toriyama?
Több mangát alkotott, de az első átütő sikert a Dr. Slump (1980-84) című manga hozta el számára. A Dr. Slump világában mindenféle antropomorf állat, és tárgy él együtt az emberekkel. Egy ütődött feltaláló, Senbei Norimaki létrehozza a kicsi, naiv, butácska, ugyanakkor szupererős robotját, Aralet, akinek a kalandjait követhetjük nyomon. Ezzel a furcsa, ugyanakkor rendkívül vicces történettel, 1981-ben elnyerte a Shogakukan manga-díjat. 2008-ra ennek a manga sorozatnak a füzeteiből, összesen 35 millió példányt adtak el, csak Japánban.
A világsikert azonban az 1984-ben megjelent Dragon Ball hozta el számára, ami mind a mai napig hatalmas népszerűségnek örvend. Több mint 350 millió példányt adtak el a Dragon Ball sorozat mangáiból világszerte.
Az antropomorf fura világot Toriyama átmentette a Dr. Slumpból, és Arale is cameozik néhány rész erejéig a sorozatban.
Egy majomfarkú kisfiú, Son Goku történetét meséli el, vicces és talán kissé bizarr módon. Shenlong sárkány megidézésére egyetlen mód van, összegyűjteni a 7 sárkánygömböt, ha ez megtörténik, lehet tőle kívánni, de csak egyet. A feladat nem egyszerű, hiszen szétszóródva vannak a világban. Egy feltaláló lánya, Bulma készíti el a radart, amivel bemérhetőek a gömbök. Így találkozik a hihetetlen erejű kisfiúval, aki halott nagyapja egyetlen hagyatékaként őrzi a négycsillagos gömböt. Kalandok sora vár rájuk a megismerkedés után. Mikor a cél előtt elbuknak, Son Goku egyik új barátja, egy alakváltó malac barátjuk, elkívánja az ellenségeik elől a csodát, a bizarr japán humorhoz méltóan csupán egy női bugyit kér a nagy sárkánytól. Megkapja. Goku öröksége elvész, mikor a gömbök újra szétszóródnak. Egy évig kell várni, mire újra összegyűjthetővé válnak. Ez idő alatt a fiú mesterre talál, és tovább edzi magát. A történet számos remek karakterrel büszkélkedik, és a folyamatosan megújulni képes sorozat nem laposodik el. Goku jelenleg már egy megistenült nagypapa, és már a gyermekei, és unokái is a cselekmény részét képzik. Többször feltámadt a halálból a gömböknek hála, járt más bolygókon, a túlvilágon, és más univerzumban is. Több rajzfilmsorozat, rajzfilm, film, és számítógépes játék készült az alapműből. Ráadásul idén debütál a Dragon Ball Daima anime, ami vadonatúj részekkel egészíti ki a kánont.
Rendületlenül írt új történeteket, felügyelte a munkáiból készült animéket, filmeket és játékokat. Akira Toriyama 2019. május 30.-án elnyerte a Művészetek és Irodalom Érdemrendjének a lovagi címét a munkássága miatt.
A 2000-ben megjelent Sand Land című mangájából, a Bandai Namco most készített játékot, és a Disney+ stream oldal, pedig elkezdte gyártani a rajzfilmet belőle.
A történet egy természeti katasztrófák után kiszáradt világot mutat be. A király felügyeli a vízkészletet, és éhínségre kárhoztatja a népét, míg ő dőzsöl. Az elégedetlen Rao sheriff lepaktál Belzebúb démonherceggel, és együtt döntik meg a király uralmát, hogy a vizet újra közkincsé tegyék.
A Sand Land 2024. Március 20.-án startol, csak sajnos az alkotója ezt már nem élhette meg. Akut szubdurális hematóma (vérömleny) következtében vesztette életét 2024. Március 1.-én. A temetést szűk családi körben tartották meg.
Bizonyára nem mi vagyunk az egyedüliek, akiket megrázott a halála. Akira Toriyama számunkra többet jelentett egy jó rajzfilm alkotójánál. Inspirált, és tanított, még ha nem is volt tudatában, hogy mit adott egy magyar testvérpárnak. Bár léteznének a sárkánygömbök a való világban is.
A Télvíz idején egy novellapályázat volt a Láma Kiadó égisze alatt, még 2022-ben. A megadott téma a tél volt. Nem feltétlenül Karácsony vagy Szilveszter, bár ilyen irományok is szép számmal találhatók benne, hanem csak simán a téli időszak. Születtek bekuckózós, melengető novellák, de mi egy kicsit máshogy közelítettük meg a dolgot. Főszerepben egy amatőr festővel, és egy kaktusszal. A történet, meg is jelent a könyvben. Ha kíváncsi vagy rá, most végre elolvashatod.
Csendélet a hóban:
Ha valaki szobrot kapna a „Legkiválóbb esetlenségért” címmel, az Bonifác lenne.
Ahogyan Bonifác közvetlen környezetében köztudott, kétbalkezessége gigászi méreteket ölt. Pedig nem buta ember a mi Bonifácunk, szakmája szerint Érintésvédelmi Szabványossági Felülvizsgáló. Naphosszat fáradozik a biztonsági előírások ellenőrzésével. Korábban jó villamossági szakembernek számított, de hát szegény, mint minden más egyébre, erre is teljességgel alkalmatlan volt.
Már egész fiatal korában megfigyelték nála, hogy az élőlényekkel különös viszonyt ápol. No nem szánt szándékkal bántotta őket, de az események mindig kedvezőtlenül alakultak Bonifác körül.
Gyerekként imádta az állatokat, de fordítva ez az állítás már nem egészen állta meg a helyét.
Még tőle is elképesztő csúcsteljesítménynek számított, amikor a felügyelete mellett egyetlen hét leforgása alatt öt aranyhörcsög vesztette életét. Egyet odacsukott a spájzajtóhoz, a másikat Teri macskája vitte el, a harmadikra egy óvatlan pillanatban rálépett, a negyedik egész egyszerűen kámforrá vált, az ötödik pedig megfulladt egy pohár ivólében; Bonifác megpróbálta újraéleszteni a konyhapulton, de nem járt sikerrel. A kis kedvencek sírjai, a kert egyik zugában, egyre csak gyülekeztek.
Mondhatnánk, az állatokkal konkrétan hadilábon állt. Mivel nem csak a halálukhoz járult hozzá, hanem egyéb konfliktus is feszült közöttük, félni kezdett a közelükben.
Tudniillik harapta már meg spániel, vízisikló, kecskegida, Teri macskája, egy sörényes makákó az állatkertben és egy holló csoport is megtámadta egyszer, amint lelépett a buszról. Hogy csak néhány példát említsek.
Épp ezért Bonifác már régen lemondott a háziállatokról, de rajongott a természetért, így növények tartásával is megpróbálkozott. A katasztrófák őket sem kímélték.
Szomjan haltak a nárciszok, túlöntözte a krizantémot, az orchideát tetű ette meg, forró lebbencsleves ömlött a gerberára és egy leszakadó polc maga alá temette a petúniát.
Végül feladta. Semmi élő teremtményt nem tűrt meg maga körül, nehogy bajuk essen; még az emberektől is három lépés távolságot tartott, Terit leszámítva.
Inkább tárgyakkal vette magát körül, amiket le is festett. Ez volt a hobbija: a festés.
A különböző tárgyakat mindig kivitte a kertbe, és ott készítette el műveit. Ez vált festői védjegyévé. Tehetséges ugyan nem volt, de lelkesedéssel kárpótolta ezt a hiányosságát.
Egy tavaszi „zokniszandálos” reggelen nyilalló érzést tapasztalt a nagylábujja körme alatt. Ugyanis belerúgott egy Escobaria Viviparába. Legalábbis ez állt a kéretlen ajándék cetlijén, amit egy ismeretlen az ajtaja előtti lábtörlőn felejtett.
Megpróbált túladni a gömbkaktuszon, de az ismerősei közül senki nem tartott rá igényt; sőt már több online felületen is ingyen hirdette, de nem csaptak le rá.
Akkor jött az ötlet, hogy lefesti, mielőtt ismét baleset történne. Mikor elkészült a kép, megbarátkozott a gondolattal, hogy az Escobaria Vivipara is hasonló sorsra fog jutni, mint számos elődje.
A tüskés ajándék azonban megmakacsolta magát. Ugyan előfordult, hogy beleakadt Bonifác pólójába, és lezuhant a parkettára, vagy unokahúga gyurmával vonta be, hogy ne szúrjon; máskor hetekig az ágy alatt felejtve porosodott, de mindezek ellenére, csak nem akart elpusztulni.
Hihetetlennek tűnt, de megérte a nyarat. Negyedévnyi gondozás rekordnak számított Bonifácnál, és Escobaria ráadásul még virágot is hozott. Sokat és szépet.
Nem akart hinni a szemének. A festőállvánnyal együtt ki is vitte a kertbe, és ismét megfestette az immár virágba borult gyönyörűséget.
Roppant büszke volt magára, hogy a tövises kedvence őszig kitartott.
Virágjait már ledobta, és kissé meg is sárgult, ami arra engedett következtetni, hamarosan búcsúznia kell Escobariától.
Kirakta hát a kertbe a lehullott falevelek közé, és harmadjára is munkának látott.
Megérkezett a tél. A kaktusz kevés törődést igényelt, és szívóssága miatt úgy tűnt, örök élettel bír. Bonifác nem győzte csodálni, hogy Escobaria kibírja őmellette. Elhatározta, hogy hóesésben is lefesti.
Élete fő művének szánta a négy képet egymás mellett. Az ötlet, miszerint négy évszakon át követhetjük a szúrós növényt, Bonifácot teljesen extázisba hozta. Úgy vélte, ez a négyes fogat beindíthatná festői karrierjét. Reménykedve nézegette az időjárás-előrejelzéseket, de a várva várt deres idő, csak nem akart megérkezni.
Karácsonykor elutazott a szüleihez. Családja körében jókedvűen mulatott, mígnem a felhők sűrű függönyként kezdték el ontani magukból az ég hintőporát. Rég nem élt át fehér karácsonyt, de ezúttal nem tudta kiélvezni, mivel Escobaria közel kétszáz kilométerre volt tőle. Másra se tudott gondolni a négy nap alatt, míg ott vendégeskedett. Szánkózás közben is az el nem készült festményen mélázott, magával is sodorta a család kutyáját. Mint az kiderült fagyott talajon eb sírt ásni, nem egyszerű feladat.
Mire hazaért, csak a latyak fogadta. Abban az évben többször már nem esett hó.
Nem sokakat szomorít el a rügyező fák látványa. Nem úgy Bonifácot, aki visszasírta a telet, mivel nem sikerült a négy évszak záró darabját megfestenie.
A formálódó depresszió elmúlt, amikor Escobaria ismét virágba borult.
A hideg időszak feltartóztathatatlanul közeledett, és Bonifác nem szándékozott ismét lemaradni a hófúvásról.
Várakozásai nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Nem elég, hogy csak az eső szakadt folyamatosan, de úgy tűnt Escobaria is meg akarja keseríteni az életét.
Nem sokakat csípett meg méhkirálynő télvíz idején, de Bonifáccal ez is megesett. A kaspóban megbúvó méhkolónia ellepte a szobáját. A méhcsípésre allergiás volt, hát még a méhkirálynőére. Két hét intenzíven… esett a hó!!!
Februárban egyszer még belisztezte a talajt az ónszürke ég, de mivel egy elektromos hálózat nem felelt meg a szabványnak, főhősünknek túlóráznia kellett. Gondolatai Escobaria Vivipara körül kavarogtak.
A harmadik elszalasztott télen hatalmas hóvihart ígért az időjós. Kiment a kertbe, és felkészült az alkotásra, de csak nem akart rákezdeni a hóesés. Órákig várt, mire végül feladta. A hidegtől és az idegességtől reszketve slattyogott be a házba.
Másnap ugyan szügyig ért a makulátlanul csillogó pehelypaplan, de az előző napi cudar idő miatt, olyan hurutos hörgő gyulladást kapott, hogy ki se tudott kelni az ágyból, nemhogy festeni.
Az elkövetkezendő hónapokban még háromszor esett. Kétszer épp dolgozott, egyszer pedig a hentesnél szolgálták ki, mikor meglátta a szállingózó pelyheket. Magából kivetkőzve rohant kifelé az üzletből, hogy hazairamodjon alkotni; ám bármily sebesen inalt, a balszerencséje utolérte őt. Bonifác egy jégbordán csúszott el, így zárkózott fel mellé a hentes, aki szaladt utána, mivel izgalmában megfeledkezett a fizetésről. Ahogy utolérte, egy rúd téliszalámival kezdte csépelni az úttesten jajveszékelő Bonifácot. Erről a havas éjszakáról is lecsúszott, mivel egy hűvös fogdában töltötte azt.
A negyedik évben elég sok festményt készített, és meglepő módon egy-két galéria is felfigyelt a csendéleteire; de fő mesterművét nem láthatták, míg a téli kép el nem készült.
Jöttek is a reményt hozó sötét fellegek, és hamarosan tündöklő zúzmara borította Escobariát. Tökéletes kompozíció volt, csak hogy néhány ecsetvonás után Bonifác kifogyott a festékből. Dühében páros lábbal ugrott rá a félkész munkára. Többször már nem is esett a hó ezen a télen.
Az ötödik esztendő akkor vált emlékezetessé, mikor elromlott otthon a fűtése. Egy bajszos, vörösképű gázszerelő érkezett hozzá. Éppen lehajolt, hogy megnézze a gázkonvektort, ekkor belebólintott az ablakban felejtett kaktuszba. Bonifácunk csipesszel szedegethette ki, az idegen férfi homlokából a tüskéket. Mondani sem kell, hogy éppen havazott…
A buszon ülve még látott pihéket szállingózni, és akkor is, amikor Terivel vacsorázott. Romantikus volt, akarom mondani, lett volna, ha nem végig Escobarián jár az esze, ahogy tüskéire ráesik a hópehely.
Újabb háromszázhatvanöt napot tudhatott maga mögött, ekkor egy telefonhívás zavarta meg. Egy szentendrei galéria kiállítást akart rendezni Bonifác képeiből.
Örömében cigánykereket hányt, és hóna aljával nekiperdült múzsájának, ami szinte felnyársalta őt. Alaposan bekötözve, cifra káromkodások közepette indulhatott el a vasútállomásra, hogy el ne késsen a saját kiállításának megnyitójáról. Persze az útját végig hózápor kísérte. Két festményének eladása közben is azon tűnődött, hogy milyen mesébe illően fed be mindent odakint ez a kristályosan csillogó csoda.
Az Escobaria Vivipara lefestésének szempontjából a hetedik szezon sem kecsegtetett sok reménnyel. Enyhe tél volt, kevés havat ígértek.
Bonifácot már nem izgatta, sikerül-e lefestenie Escobariát télikabátban. Úgy volt vele, ha összejön, összejön; ha nem, akkor nem! Úgy tervezte, ez az utolsó próbálkozása, amit ha idén is kihagy, tüzet rak a tavaszi, nyári és őszi kaktuszportrékból; majd elfelejti, hogy valaha is időt áldozott erre a rögeszméssé vált hóbortra.
Annak rendje és módja szerint, épp egy belvárosi galéria megnyitón érte utol a hír. Teri hívta, hogy az ég csak úgy ontja magából a jégkristályok mennyei szemcséit. Fejcsóválva közölte vele, hogy őt a havazás már hidegen hagyja, majd némi dühvel kinyomta a készüléket.
Mikor hazaért, mindössze sarat talált.
Csupán a szokásos…
Egy hétre rá az időjárás-jelentés hóviharról számolt be, ami épp Bonifác lakhelye felé közeledett. Láss csodát, pár óra múlva tényleg szakadni kezdett, és hovatovább, ő is otthon volt. A feltörő remény, hogy tán sikerül a negyedik festmény, rettegő izgalomba csapott át.
Hogy hogyan, és mikor fog már megint minden elromlani, azt nem tudhatta, de abban biztos volt, hogy így lesz.
Kiment a kertbe, kivitte az oly sok fejfáját okozó tűpárnát, az állványt, az ecsetet, a palettát és a festékeket; erre a felhőzet eloszlott, és kisütött a nap. Elkámpicsorodott, és azon nyomban beviharzott a lakásba, kint hagyva az egész felszerelést, sőt még Escobariát is.
Másnap reggel, kissé későn ébredt. Kótyagosan botorkált ki a konyhába, és életuntan dobta le magát az egyik székbe. Keserűen iszogatta a kávéját, és közönyösen pillantott ki az ablakon. Tejfehér táj fogadta.
Nagyot dobbant a szíve, és lélekszakadva rohant ki az udvarra, egy szál köntösben.
Nem csalás, nem ámítás; igazi, valódi hó terült el a kertben! A festőállvány lába félig eltűnt a fehérségben. Bonifác szája hét év óta először, őszinte mosolyra húzódott. Örömtáncot lejtett, majd nehézkesen utatvájt magának a combközépig érő, csillogó szőnyegen, aminek felső rétege az éjszaka folyamán jéggé dermedt. Nem zavarta a hideg, se az, hogy megfagyott a festék a tubusban, hisz volt még tartalék a köntöse zsebében.
Új ecsetet vett elő, amit még soha nem használt korábban, és végre belemártotta a sűrű festékbe.
A „Kaktusz évszak-perspektívából” négy részes sorozat, hatalmas sikert hozott Bonifác számára. Felmondott, mint Érintésvédelmi Szabványossági Felülvizsgáló, és végre a festésnek szentelhette minden idejét; meg Terinek, akinek rendkívül sok mindent köszönhetett.
Amikor a kritikusok fülébe jutott Teri egy elejtett megjegyzése, miszerint a Mester hét esztendőn keresztül dolgozott a művén, egy csapásra berobbantotta Bonifácot a köztudatba.
A „Kaktusz évszak-perspektívából” kompozíciónak hála díjakat zsebelt be, és újságok írtak róla.
A Tavasz, a Nyár és az Ősz egy nem túlzottan tehetséges művész keze nyomát viselték, fő szerepben Escobaria Viviparával. De a Tél, az különleges volt!
Ugyanis annyi hó esett aznap, hogy kaspóstul, mindenestül elfedte a gömbölyded növényt; így újfent képtelenség lett volna lefesteni Escobariát. Bonifác nem is bajlódott vele.
Az üres, fehér vászon jobb sarkát, inkább aláfirkantotta, és a hét éves munkát lezártnak tekintette.
Ezzel az egyetlen monogrammal örökre beírta magát a legnagyobb művészek közé.