Miért kell

Miért kell lássam a fényt?

A feketén lappangó világos menetet.

Körtéből harapott értelmes lényt,

Születést, és kilehelt utolsó kenetet.

Miért kell lássam mit ér,

A földből ágazó matató rügyhajtás?

A láthatón tovatűnt őszi ég,

Az aratón hanyatt dőlt katatón űrzajlás.

Miért kell lássam a télt,

A szakadó hómezőt?

Az önmagába olvadó tért,

Az álmot, mit a köd beszőtt.

Miért kell lássam a születést,

Az elsőt, a második törtetőt?

A gyengülő térerő növekvést,

Hogy a gaz, minden házelőt körbenőtt.

Miért kell lássam, hogy őt

Előbb visz el a nincs, mint engem?

Miért kell lássam, hogy sző

A múlt belém, miben a jövő hisz bennem?

Miért kell lássam, anyám vállán

A hajszált, ahogy peregve szürke?

A szélben elhajló faágszárát,

Mi végső pihentén nyugodva ül le.

Miért kell lássam a tükörben szemem,

Mikor a szemem a tükör maga?

Üvöltömben kitört túloldala leszek,

Vagy a csenden innen őszülő szava?

Be kell lássam, szép, hogy mégis láthatom.

A Napot, a holnapot, ahogy a Hold ragyog,

Miként a lét a nemléten áthatol,

S e végtelenben pont Melletted vagyok.