Nézz…

Nézz fel néha a telefonodból!

Most nevetve tombol a természet.

Kicsattan az élet a rekedt bokorból,

Míg képeket görgetve vész el az eszmélet.

Kint valóság vár, mely sokban nem különbözik.

Érkezik levél, s mellé fel-fel csippan a táj.

Képernyőd a tavaszt, álhűn tükrözi,

Csak filterezett fákra fészkelő madár.

Nézz végre a keresőd visszabökő ujjain túl!

Csatold le a bábzsinórt, ne csüngj folyton gépeken!

Ha fagyásból újra indul,

Menj, s ne várd meg, hogy újfent tél legyen…

Gellért

Csukott szemmel tespedek a kőmedencében. Relaxálok. A Gellért fürdő forró gyógyvize masszírozza a hátam.

Kevés öröm jutott nekem mostanság, ám egy percig úgy érzem magam, mint akinek összejött az élet.

Szűnni nem akaró turbékolás szakítja félbe kiegyensúlyozott mélázásomat, ráadásul a medence érdes széle is nyomja a derekam.

Lassan nyitom ki a szemem. A Szabadság híd gyönyörű. Felkönyökölve figyelem a Duna tajtékát. Egy PET-palackot sodor az ár.

Kikászálódom a Gellért fürdő kifolyójának vizéből, így riasztva el a hangoskodó galambokat.

Magamfajta senkinek, efféle úri huncutság, amúgy sem való.

Felkapom szakadt gönceimet. A Móriczra indulok, táblával a kezemben, amin egyetlen rövid mondat szerepel:

„KÉREM SEGÍTSEN, ÉHES VAGYOK!”

Az egyik szórja a szót, a másik fűszerezi.